41. hét

MLSZ Országos U19 Alap 6. forduló

ZTE FC – Nyíregyháza Spartacus 1:3 (0:2)

ZTE: Horváth L. – Papp (Szabó), Vincze, Takács, Szente (Szalay) – Fábián (Reinprecht), Blum (Grózner), Horváth Z. (Szalay), Nagy (Németh) – Csonka, Gazdag

Gólszerző: Nagy

Csóka Zsolt:  Az mérkőzés elején indokolatlanul átadtuk a területet az ellenfélnek,amely ezáltal több szögletet is végezhetett el, de ebből nem tudtak eredményesek lenni. Aztán átvettük a játék irányítását, de két hibából sajnos kaptunk két gólt. A labdabirtoklásunk meddőnek bizonyult, viszont a félidő végén egy közvetett szabadrúgásból lett volna esélyünk zárkózni. A második félidőt is uraltuk, sajnos egy újabb hiba eldöntötte a mérkőzést, amire a nagyon szép gólunk, csak szépségtapasz volt. Az eredmény nem tükrözi hűen a látottakat. Az eredmény tekintetében gratulálok az ellenfélnek. Következő mérkőzésünkön kevesebb szükséges lesz kevesebb hibával és koncentráltabban játszani hátul és elöl is.

MLSZ Országos U17 Alap 6. forduló

Kecskeméti TE LA – ZTE FC 0:1 (0:0)

ZTE: Bieder – Jávor, Csóri, Bagó, Gyarmati – Gájer, Márfi, Fekete (Bosits) – Tiszai (Varga), Kovács  (Somlói-Orbán), Virág

Gólszerző: Somlói-Orbán

Horváth Gábor: Minden dicséret megjár csapatomnak hiszen remek hozzáállásban, felfogásban , akarattal futballoztunk aminek meg is lett az eredménye. Védekezésünket ismét szinte hiba nélkül megoldottuk amihez az egész csapat kellett , viszont amibe javulnunk kell az a kapu előtti döntések, befejezések. Gratulálok csapatomnak a győzelemhez valamint az alázatos játékhoz

MLSZ Országos U16 Kiemelt 7. forduló

DVTK – ZTE FC 2:6 (0:2)

ZTE: Lakos – Horváth (Bogdán), Bagó, Szücs, Tuboly – Fülöp, Király, Táncos (Csikós) – Nyári (Korcsog), Andrasek (Vass), Papp (Bazsika)

Gólszerzők: Király (2), Bazsika (2), Nyári, Szücs

Koller Zoltán: Idegenbeli mérkőzésen 3 pontot szerezni mindig nagy eredmény, és ha ez jó csapatjátékkal és kiemelkedő egyéni megoldásokkal egészül ki, akkor az edzői stáb teljes mértékben elégedett lehet. A kihagyott ziccerek miatt van bennem némi hiányérzet, de összességében rendkívül büszke vagyok az egész csapatomra, mert nagyon komoly teljesítményt tettek le az asztalra. 

MLSZ Országos U15 Kiemelt 7. forduló

MTK – ZTE FC 7:0 (3:0)

ZTE: Bakonszegi (Bódis M.) – Papp B., Gaál (Salamon), Papp L., Besenczki – Bódis Zs., Tornai (Wachter), Hosszú O. – Pőce (Farkas9, Csalló, Hosszú N.

Mihalecz Péter: Nagy nyomás nehezedett végig a csapatra az egész mérkőzés alatt. Sajnos most nem tudtunk olyan teljesítménnyel előrukkolni hátul, amivel szorosabbá tehettük volna az eredményt. De ennek ellenére dicséret illeti a csapatot mert végig futották a mérkőzést és néhány alkalommal meg tudtuk csillogtatni az erényeinket.

MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 7. forduló

Király SE – ZTE FC 2:4 (2:2)

ZTE: Szemes – Farkas (Tánczos), Ács, Lang, Horváth – Bodrogi, Nagy, Németh (Kusics) – Janiga (Rostási), Ferincz, Láng (Dervalics)

Gólszerzők: Ferincz, Németh, Nagy, Rostási

László Dávid: Egy nagyon mély talajú pályán nehéz mérkőzést játszottunk ellenfelünkkel. Sajnos az első félidőben nem alkalmazkodtunk megfelelően a viszonyokhoz és a játékosaim hozzáállásával sem voltam elégedett. A második félidőben úgy álltak bele a srácok a mérkőzésbe, ahogy azt kell. Ennek köszönhetően sikerült hátrányból megfordítanunk a találkozót, ami nagyon pozitív. Egyeltalán nem volt könnyű mérkőzés hiszen az ellenfél pontrúgásai végig veszélyt tartogattak magukban és mi nagyon bizonytalanok voltunk ezekben a szituációkban. Ennek ellenére az igazsághoz hozzátartozik, hogyha jobb döntéseket hozunk kapu előtt és a Király kapusa nem véd ilyen magabiztosan több gólt is szerezhettünk volna. Remélem a játékosaim ezután a meccs után már kapizsgálják, hogy nem a tabellán elfoglalt helyezések mennek ki a pályára focizni és hogy minden edzésen és minden meccsen törekedni kell arra, hogy 100%-ot nyújtsunk és jobbak legyünk, ezáltal fejlődjünk. 

MLSZ Országos U13 Észak-Nyugat 7. forduló

Király SE – ZTE FC 1:6

ZTE: Csősz-Tóth, Salamon, Rodek, Huszár, Belák, Wingenfeld, Németh, Lambing, Cserényi – Cserék: Gorza, Kaj, Imrei, Király, Jánosi, Dervalics

Gólszerzők: Cserényi (2), Kaj (2), Dervalics (2)

Bagó Gábor:  Először is nagy gratuláció mind a két csapatnak a mutatott játékért. A sok jó egyéni teljesítmény mellett csapatként is jól működtünk. Az előző meccsekhez képest sokkal agilisabbak voltunk a támadó zónában aminek meg is lett az eredménye. Labdabirtoklásban kombinatívak voltunk és a kapu előtt is jó döntéseket hoztak a srácok. Gratulálok a győzelemhez és a mérkőzésen leadott teljesítményhez is.

MLSZ Országos U12 Észak-Nyugat 7. forduló

Király SE – ZTE FC 0:0

ZTE: Molnár, Takács B. A., Domján, Egyed, Bonyai, Proszenyák, Takács B., Tombor, Horváth -Cserék. Szabó V., Mándli, Tóth, Gelencsér, Bódis, Szabó G., Berta

Nagy Tamás: Egy közepes színvonalú mérkőzést játszottunk a Király ellen. Játékban magas labdabirtoklási fölényben futballoztunk, de sajnos nehezen sikerült helyzeteket kialakítani a betömörülő ellenféllel szemben. A kapunk nem forgott veszélyben, szinte végig a hazai csapat térfelén folyt a játék, támadásokban hiányzott a kreativitás, egyéni megoldás.