Három győzelem, egy döntetlen és egy vereség. Így alakult az NB II-es női csapatunk számára az elmúlt öt forduló. Szombati ellenfelünk, a Pápai ELC már kevésbé eredményes formában van. Az elmúlt öt mérkőzésből négyet elveszítettek és csak a Sopron ellen tudták otthon tartani a pontokat.

Hétvégi ellenfelünk a 8. helyen áll a tabellán, kettővel kevesebb lejátszott mérkőzéssel, összesen 17 pontig jutottak, míg mieink 29 ponttal a 6. helyről várják a 20. forduló kihívásait. Pápán pedig kizárólag győzelmet vár Pergelné Kalamár Andrea a lányoktól.

„Amennyiben az elmúlt két mérkőzés alatt mutatott hozzáállást, a jó mentalitást tovább tudjuk vinni a Pápa ellen, akkor a következő találkozó úgy gondolom pontokkal is társul majd. Ennek fényében szombaton mindenképp három pontot várok a lányoktól.”

A Pápai ELC azon kevés csapatok közé tartozik, akiknek sikerült idegeben megtréfálnia a ZTE FC női csapatát. Az első fordulót októberben játszottuk velük és 0-3 arányú vendég siker született, tehát van miért revansot vennünk a hétvégén.

A találkozó április 19-én, délelőtt 10:00 órakor kezdődik, a pápai Perutz Stadionban. Szurkoljunk a lányoknak, hogy az elmúlt két nyeretlen mérkőzés után újra a siker útjára lépjenek és így a dobogó felé vegyék az irányt négy mérkőzéssel a szezon vége előtt! HAJRÁ, ZTE!