44. hét
MLSZ Országos U19 Alap 8. forduló
ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre SE 3:2 (2:1)
ZTE: Mörk Má. – Kasza (Fábián), Horváth, Nagy, Ferenczy – Zsiga, Grózner (Mörk Mi.), Mecséri (Dézsenyi) – Wolf (Szemes), Cserép (Ebedli), Molnár
Gólszerzők: Molnár (2), Zsiga
Fujsz Ferenc: Az első félidőben megvolt a lehetőségünk arra, hogy eldöntsük a mérkőzést, sajnos helyzeteink nagy részét nem tudtuk gólra váltani. A második félidőben a vendégek domináltak, de ebben a játékrészben is megvoltak a lehetőségeink az újabb gólszerzésre. Gratulálok a srácoknak az első félidőben mutatott játékukhoz és a győzelemhez.
MLSZ Országos U17 Alap 7. forduló
Békéscsaba 1912 Előre SE – ZTE FC 2: 0 (1:0)
ZTE: Tóth – Szalay (Szente), Takács, Rózsa, Vincze – Dobos, Blum (Király), Vert (Horváth) – Reinprecht, Nagy (Jándli), Csonka (Gazdag)
Mihalecz Péter: Sajnos nem ez az első hogy így kezdjük a mérkőzést. Az első félidőben több játékosom is önbizalom nélkül tompán és enerváltan játszott. és nem is tudott kijönni ebből. Emiatt egyszerűen elkerülhető gólokat is kaptunk. egy döntetlen szagú mérkőzésen.
MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 10. forduló
ZTE FC – Kelen SC 6:1 (2:1)
ZTE: Bódis M. (Kusics B.) – Farkas (Borza), Gerencsér (Gergály), Bagó, Takács (Salamon) – Hosszú O., Hosszú N., Tornai (Lukács) – Pőce (Hári), Lenner, Bazsika
Gólszerzők: Bazsika (4), Bagó, Lenner
László Dávid: Jó iramú mérkőzést játszottunk egy agresszív, jól felkészített ellenféllel szemben. Játékunk minősége kicsit elmaradt az előző meccseinken mutatottól. Ennek ellenére rengeteg helyzetünk volt, viszont a Kelen kapusa egész mérkőzésen nagyszerűen védett. Gratulálok a csapatomnak, hiszen egy nagyon értékes győzelmet arattunk egy remek csapat ellen.
MLSZ Országos U13 Észak-Nyugat 10. forduló
ZTE FC – Király SE 7:0
ZTE: Szemes, Horváth, Farkas, Sziva, Németh, Bodrogi, Szabó, Rostási, Gombos – Cserék: Bardi, Kontler, Nagy, Janiga
Gólszerzők: Nagy (3), Janiga, Bodrogi, Szabó, Rostási
Bagó Gábor: Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk amiben sok remek egyéni teljesítmény mellett igazi csapatmunkát láttam a pályán. Sokat birtokoltuk a labdát és kombinatívan fociztak a srácok. A labdavesztések után jól működtek a visszatámadásaink is. Gratulálok a győzelemhez és a mutatott játékhoz.
MLSZ Országos U12 Észak-Nyugat 10. forduló
ZTE FC – Király SE 4:0
ZTE: Gorza, Huszár, Rodek, Belák, Kaj, Németh, Lambing, Salamon, Jánosi – Cserék: Lahocsinszky, Wingenfeld, Zsiga, Skáfár, Imrei, Gerencsér
Gólszerzők: Rodek, Belák, Skáfár, Imrei
Nagy Tamás: Az egész mérkőzésen magabiztosan és veszélyesen futballoztunk, rengeteg helyzetet sikerült kialakítanunk egyéni illetve összjáték után. A játékosok kellő önbizalommal és agresszivitással játszottak, és egyre jobban élvezzük a futballt. Helyzetkihasználásban van hiányérzetem, ettől függetlenül a játékosok kitettek magukért és jó teljesítményt nyújtottak. Gratulálok a mutatott játékhoz és a győzelemhez.