21.hét
MLSZ Országos U16 Alap 21. forduló
Békéscsaba 1912 Előre SE – ZTE FC 4:1 (1:0)
ZTE: Bieder – Jávor (Kovács Mil.), Romoda-Ferenczi, Bagó, Gyarmati (Lovrek) – Márfi (Varga), Fekete (Gerencsér), Arányi – Somlói-Orbán, Belső (Kovács Mir.), Virág
Gólszerző: Somlói-Orbán
Horváth Gábor: Megszokotthoz képest több hiba jellemezte játékunkat, hátul egyéni hibák elől pedig több rossz döntések, így vereség lett a vége. Gratulálunk ellenfelünknek a győzelemhez. Ha csapatszinten nem is, de jó pár játékosomat dicséret illeti még a hibák ellenére is.
MLSZ Országos U15 Kiemelt 21. forduló
ZTE FC – DVTK 2:1 (1:0)
ZTE: Wolf – Korcsog, Vörös, Bagó, Horváth – Keszei (Csorba), Táncos, Király (Csikós) – Nyári, Papp, Bazsika
Gólszerző: Bazsika (2)
Horváth Gábor: Mezőnyjátékban kissé gyengébb színvonalú, de kiegyenlített mérkőzésen sikerült győzelmet szereznünk. Sajnos ezen a napon sok technikai hiba jellemezte a játékunkat, az első harminc percben csak átmenetekből tudtuk veszélyeztetni a magasan letámadó ellenfelünk kapuját. A 30. percben egy egyéni akció után gólt szereztünk, amit követően a játék irányítását is átvettük, több szép akciót is tudtunk vezetni. A második félidőre viszont nem tudtuk átmenteni a jó teljesítményt, sőt egy kicsit a vendégek fölénk kerekedtek, és ez az 59. percben egyenlítést eredményezett a javukra. Viszont ami örömteli, hogy ez nem törte meg a csapatot, mivel a 61. percben már újra nálunk volt az előny. A hátralévő időben átmenetekből időben több lehetőségünk is volt lezárni a mérkőzést. amit nem tettünk meg, viszont azt is meg kell említeni, hogy a szerencsével sem álltunk hadilábon, hiszen az ebben az időszakban mindent egy lapra feltevő, és rohamozó vendégcsapat számos lehetőséget puskázott el. Gratulálok a csapatnak, hogy a nehéz pillanatokban is volt erejük reagálni és válaszolni, a DVTK-nak sok sikert, és több szerencsét kívánok a továbbiakra!
MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 26. forduló
ZTE FC – Budafoki LC 3:1 (1.1)
ZTE: Bódis M. (Kusics) – Salamon, Gerencsér (Lukács), Papp, Takács (Hári) – Bódis Zs., Hosszú N., Hosszú O. – Lenner (Pőce), Tornai (Gergály), Csalló
Gólszerzők: Lukács,Tornai, Csalló
László Dávid: Köszönjük a vezetőségnek, hogy az utolsó hazai meccsünket az Arénában játszhattuk így ott tudtuk ünnepelni a bajnoki címünket. Érdekes mérkőzés volt. Mi ugye már megnyertük a bajnokságot, ellenfelünknek pedig ez egy létfontosságú összecsapás volt, hiszen ha nyernek akkor jövőre is az Alap csoportban szerepelhetnek. Ez visszaköszönt a két csapat játékosainak a hozzáállásán főleg az első félidőben. A Budafok akaratban és koncentrációban is felülmúlt minket az első játékrészben. Ennek ellenére mi domináltunk és helyenként jól is fociztunk, de nem voltam elégedett azzal, amit láttam. Leginkább azzal, hogy pár játékosomra nem úgy hatottak a „körülmények”, amit én vártam volna. A 2.félidőben valamelyest összekaptuk magunkat és voltak kimondottan jó egyéni teljesítmények a csapaton belül így meg tudtuk fordítani a meccset és győzelemmel búcsúztunk az évtől. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, öröm volt velük dolgozni és nagy dolog, amit véghez vittek.
MLSZ Országos U13 Észak-Nyugat 27. forduló
ZTE FC – Illés Akadémia 0:2
ZTE: Szemes, Horváth, Farkas, Nagy, Ferincz, Sziva, Janiga, Bodrogi, Szabó – Cserék: Kontler, Pirbus, Németh, Rostási
Bagó Gábor: Gratulálok ellenfelünknek mert ezen a mérkőzésen is fölénk nőttek a játék bizonyos elemeiben. A hibákat megbeszéljük majd a srácokkal viszont az biztos, hogy alázat és szenvedély nélkül ezt a játékot nem lehet játszani.
MLSZ Országos U12 Észak-Nyugat 27. forduló
ZTE FC – Illés Akadémia 1:1
ZTE: Gorza, Rodek, Kaj,Németh, Lambing, Zsiga, Skáfár, Salamon, Király – Cserék: Gerencsér, Lahocsinszky, Belák, Wingenfeld,Jánosi, Cserényi
Gólszerző: Wingenfeld
Nagy Tamás: Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk az Illés ellen. Az egész találkozó során lüktető volt a játék és a kapuk sokszor forogtak veszélyben. A heti edzés sokat kivett a játékosaimból és látszott, hogy mentálisan fáradtabbak voltak, ami a végjátékban meg is mutatkozott, de nagy erőket mozgósítottak a siker érdekében. igazi sportembereket láttam ma a pályán akik szívvel-lélekkel futballoztak. Gratulálok mindkét csapatnak.