Bemutatkozik Jankovics Péter, U10-es csapatunk új vezetőedzője.
Jankovics Péter: A labdarúgó pályafutásom alatt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy idővel szeretném magam edzőként is kipróbálni. Sopronból történő hazatérésemet követően felgyorsultak az események, - a zalaszentgróti felnőtt csapat kapusaként - felkértek a Bozsik Programban való munkára.
Nehéz örökséget vehettem át, mivel elődöm az a Rózsa László volt, akit senkinek sem kell bemutatni a futball világában. Rövidesen négy csapat is az irányításom alá került, amelyek szakmai munkájáért én lettem a felelős. Büszkén mondhatom, hogy ezek igazán sikeres évek voltak. Kölcsönös tisztelet alakult ki köztem és a fiatalok között. Szerettük a közös munkát és szinte baráti viszony jött létre. Az egész megyében elismeréssel beszéltek a Zalaszentgróton zajló utánpótlás-nevelésről.
A munkám elismeréseként időközben kineveztek a helyi felnőtt csapat vezetőedzőjének, ami hatalmas megtiszteltetést jelentett számomra. Továbbá egy bátor és bizalmat sugárzó döntés a vezetés részéről.
Korábbi csapattársaim trénere lettem, különösebb szakmai tapasztalat nélkül. Hozzáállásomat jelzi, hogy három év elteltével is én irányíthatom az együttest. Az utánpótlás-nevelésben mutatott teljesítményem Hévízen is felkeltette a sportvezetők figyelmét és ennek köszönhetően ott is eltöltölthettem három szép esztendőt az utánpótlásban.
Majd megérkezett a ZTE FC megkeresése, amiről azt gondolom, hogy senki sem tudott volna nemet mondani.