Keszei Péter: "Ebben az évben újból az U9-és korosztállyal kezdtem el foglalkozni!Nagyon vártam már, hogy dolgozhassak velük! Augusztus elején el is kezdtük az edzéseket heti 3 alkalommal hétfőn szerdán és pénteken!
Edzéseken szép létszámmal jelentek meg a fiúk már a nyár folyamán is, ami így év végéig ki is tartott, aminek nagyon örülök, mert ez fontos a fejlődésük érdekében!
Most a csapatban 11 mezőny játékosom és 3 kapusom van. Az edzéseken nagyon fegyelmezetten dolgoznak, próbálnak mindent úgy csinálni ahogy kérem tőlük.
Az U9-es korosztály egy külön kialakított verseny rendszerben szerepel! Ebben a rendszerben összesen 6 csapat : Veszprém Nagykanizsa Kaposvár Siófok Pécs és Zalaegerszeg vesz részt! Ősszel és tavasszal 3-3 helyszínen vannak a mérkőzések!
Ezeken a tornákon rendre jól szerepeltünk, a fiúktól viszont láttam azokat a dolgokat amiket edzéseken gyakoroltunk.
Vettünk részt nemzetközi terem tornán is amit sikerült megnyernünk!
Szeretném megköszönni minden gyereknek és szülőnek ezt a fél évet, januárban folytatjuk!
Kellemes ünnepeket!"