U12
Illés Akadémia – ZTE FC 0:1 (0:1)
ZTE: Tóth – Dobos (Nagy), Lipták, Szente – Horváth Z. (Pál), Zsiga, Németh D. (Németh G.), Papp (Nagy-Bognár) – Jándli (Németh R.)
Gólszerző: Zsiga
Jók: Lipták (mezőny legjobbja) és az egész csapat
Fujsz Ferenc: Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán ahol a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, egy a kapu elé keresztbe emelt labdát követően megszereztük a vezetést. A második félidőben a hazaiak mindent elkövettek az egyenlítés érdekében de komoly helyzetig nem jutottak, játékosaim ezen a mérkőzésen akaratban és taktikailag is jelesre vizsgáztak. Értékes győzelmet szereztünk a jó erőkből álló hazaiak ellen.
U13
Illés Akadémia – ZTE FC 2:1 (1:1)
ZTE: Barbarics – Fábián, Szirmai (Szabó), Bodrogi, Kasza (Deme) – Kiss, Mulasics, Soós – Szindekovics (Kálmán), Cserkuti-Németh, Wolf
Gólszerző: Cserkuti-Németh
Bagó Gábor: Talán bajnoki döntőnek is nevezhető mérkőzésen elszenvedtük 2. vereségünket a bajnokságban. A játékosok egész héten remekül dolgoztak és érezhető volt rajtuk,hogy mindent megtesznek azért hogy sikeresek legyenek. Úgy érzem több volt ebben a mérkőzésben. Mentek becsülettel a fiúk viszont döntő szituációkban becsúsztak olyan hibák amik eldöntötték a mérkőzést. Azt még megjegyezném, hogy az utánpótlás mérkőzések is érdemelnek olyan játékvezetőket akik korrektül, szabályokhoz megfelelően vezetik a mérkőzést és tudnak normálisan kommunikálni a gyerekekkel. Ettől függetlenül csak gratulálni tudok csapatomnak.
U14
SC Sopron – ZTE FC 0:4 (0:1)
ZTE: Mörk Má. (Szabó Bal.) – Szabó Bar., Dobos, Mörk Mi., Gumhert (Király) – Benczik (Molnár), Horváth, Pálinkás (Mecséri), Csonka (Dézsenyi), Cserkuti-Németh (Wolf), Sági
Gólszerzők: Csonka (2), Sági, Wolf
Jók: az egész csapat
Kaj András: Minden elismerésem a csapaté. Megmutatták a fiúk, hogy érdemesek arra, amiért lassan egy éve dolgozunk. Egy nagyszerű ellenféllel szemben esélyt sem adva, rengeteg helyzetet kialakítva nyertünk. Ami még örömteli, hogy a nagyon tehetséges U13-as korosztályból ma Wolf Gergőnek és Cserkuti-Németh Olivérnek lehetőséget adtam, és azt kell mondanom, hogy itt is ki tudtak emelkedni. Rengeteg a tehetséges játékos az előkészítő korosztályoknál, megérdemelnék, hogy U14-15ben a legmagasabb osztályban szerepeljenek.
U15
SC Sopron – ZTE FC 4:0 (4:0)
ZTE: Török – Horváth, Májer, Bresztovszky, Gulyás – Györe, Fentős I. (Fentős M.), Kryvotsiuk, Fábián (Szőke) – Takács, Kovács (Domján)
Jók: Györe, Kryvotsiuk
László Dávid: Nem hiszem, hogy lenne olyan korosztály, ami elbír 4 feljátszóval és 7 hiányzóval. Mezőnyben a nagy különbség dacára egyenrangú partnerei voltunk a bajnokság legjobb futballját játszó Sopronnak. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Sopron az első 20 percben megkapta azt a hazai pályát, amivel előnyt tudott szerezni, és amit mi Zalaegerszegen soha nem kapunk meg, sőt. Köszönöm U14-es kollégámnak, hogy a bajnoki címüket nagyban meghatározó meccsük előtt is kisegített 3 játékossal. Úgy gondolom, aki pályára lépett mindent megtett ez most ennyire volt elég.
U16
ZTE FC – PMFC 0:1 (0:1)
ZTE: Paksy – Sipőcz, Péterfi, Gyarmati, Bedővári – Kámi, Kotsis (Kovács), Máté (Kecskés) – Csavari (Csóka), Millei (Rózsás), Mészáros
Jók: Gyarmati, Bedővári, Kámi, Mészáros
Mihalecz Péter: Mérkőzés első részében a játékkal nem volt gond. Igyekeztünk sokat járatni a labdát és türelmesen fociztunk. Sok lehetőséget dolgoztunk ki a gólszerzésre, de sajnos nem éltünk egyikkel sem és egy figyelmetlenség után az ellenfél szinte az egyetlen helyzetét gólra váltotta. Később már inkább harcosabban játszottunk. Mentünk előre az egyenlítésért, de nem találtunk fogást a Pécs védekezésén.
U17
ZTE FC – PMFC 3:1 (0:0)
ZTE: Németh – Gyöngyösi, Földvári (Dömötörfy), Bekő, Jóna – Szabó, Kozma-Bognár (Őr), Szántó – Fehér, Karóczkai (Szekeres), Simon (Bertalics)
Gólszerzők: Szántó, Gyöngyösi, Fehér
Jók: az egész csapat
Horváth Elemér: A tavaszi szezon legmagabiztosabb és egyben legjobb teljesítményét nyújtotta a csapat. Megérdemelten szereztük meg a 3 bajnoki pontot. Szép támadásokat és gólokat szereztünk, védekezésben pedig nagyon szervezettek voltunk. Gratulálok a csapatnak.
U19
UTE – ZTE FC 3:1 (0:1)
ZTE: Kemes – Czuczi (Aczél), Sebestyén, Nagy, Hegedűs – Németh Á., Németh E. (Pataky), Kiss (Buti) – Szökrönyös, Héhn, Abért (Pap)
Gólszerző: Szökrönyös
Kovács Tamás: Az első félidőben minden csapatrészben kiemelkedő teljesítményt
nyújtottunk, ennek köszönhetően szereztük meg a vezetést. A második
félidőre nem tudtuk átmenteni a koncentrált első félidei játékunkat.