Évértékelő - U7

Pajor Imre - vezetőedző: "Tavaly nyáron 6 játékossal kezdtük meg az évet, majd szezon közben folyamatosan csatlakoztak a csapathoz, így év végére már egy 13 főből álló keret alakult ki. Az első időszak az ismerkedésről szólt, a gyerekek most kerültek be a rendszerbe, így meg kellett tanulniuk az elvárásokat, szokásokat, illetve nekem is meg kellett őket ismernem, hogy tudjam kiből hogyan lehet kihozni a legtöbbet. Voltak könnyebb és nehezebb időszakok, de egy nagyon jó szellemiségű társaság jött össze, így hamar megtaláltuk a közös hangot. 
Az év folyamán Bozsik fesztiválokon, illetve különböző régiós tornákon vettünk részt. Az őszi tornákon még látszott az izgalom, nem tudtunk felszabadultan játszani, azonban tavaszra ezt a játékosok többsége le tudta vetkőzni, élvezték a játékot, aminek köszönhetően nagyon jó teljesítményt nyújtottunk több alkalommal is. Ehhez több tornán kiemelkedő egyéni teljesítmények is párosultak.
Minden játékos a saját ritmusában, de önmagához képest mindenki nagyon sokat fejlődött figyelemben, fegyelemben, technikailag, illetve a párharcokban, amire hatalmas hangsúlyt fektettünk egész évben."

 

Évértékelő - U8

Orbán Attila - vezetőedző: "A csapatot az év végén már 18 fő alkotta! Sohasem volt még ekkora az U8-as keret! Örülők, hogy ilyen sokan lettünk, mert ebből is látszik, hogy egyre többen szeretnének focizni! Viszont ilyen nagy létszámhoz már segítő is kellett ezért legtöbbször 2 edzővel dolgoztunk! A csapatot egy 10-12 játékosból álló mag alkotja kiegészülve 6-8 olyan játékossal akiknek van esélyük felzárkózni a többiekhez!Az edzéseken 6 hetes periódizációban dolgoztunk, különböző technikai céllal! Labdavezetés, cselezés, átadás-átvétel, kapuara lövés, egyéni védekezés, kéz használata! Úgy érzem ebben mindenki előre lépett! Ezek az edzések segítenek a gyerekeknek a fejlődésében a legjobban szerintem! A párharcokra fektettük a legnagyobb hangsúlyt, mert ennek a korosztálynak ezt kell a legjobban elsajátítania!A helyi Bozsik fesztiválokon vettünk részt ősszel és tavasszal is! Mellette van egy saját szervezésű Régiós Bozsik Tornánk ahol a Nagykanizsa U-8-9, Kaposvár, Siófok és a Pécs csapataival játszottunk meccseket! Felkészülési meccsek is voltak, főleg Ősszel! Az év végén két Ausztriai tornán is részt tudtunk venni ami nagyon jól segítette a gyerekek fejlődését! A következő évben ezekből a tornákból kell majd többet adnunk a gyerekeknek! A következő év célja, hogy erős 12-14 játékosokból aló csapatot alakítsunk ki!