A nyári edzőtábor harmadik napján az NK Bistrica ellen vettük fel a küzdelmet.

Az első félidő két gólt is tartogatott, az ellenfél javára:

A 40. percben a 16-os előtt Csonka csapott össze az ellenfél középpályással, a labda szerencsétlenül pörgött el, és bár Németh Ervin bravúros védést mutatott be, a játékszer visszapattant a játékos elé, amit ezúttal értékesíteni tudott. (0-1)

Egy percre rá egy balról jövő beadás előzte meg a védőket, az ellenfél a kapuba passzolt öt méterről. (0-2)

0-2-es hátránnyal vonultunk az öltözőbe. 

A második félidőre aztán felélénkült a játékunk. 

Csóka Dominik futott el és adta be a szélen érkező Németh Dánielnek, szép próbálkozását azonban hárítani tudta a kapus. 

Alig egy perccel később ismét Németh Dániel próbálkozott, a hosszúra célozva, azonban a játékszer alig pár centivel elszáguldott a kapu mellett. 

Aztán megszületett csapatunk első, s sajnos egyben utolsó gólja is: Csóka beadását Németh Dani vágta a bal sarokba. (1-2) 

Bakti szép beadására Vogyicsak érkezett volna, azonban nem ért oda. 

A félidő hátralévő részében vezettünk több szép támadást is, azonban nem sikerült őket gólra váltani, így maradt a 1-2-es végeredmény. 
 


Összeállítás: Németh E. (Barbarics) - Deme, Safronov, Nyíri - Cubrilo, Csonka, Csóka - Bakti, Boros (Vogyicska) - Györe, Németh D.