ELVITTE A PONTOKAT A FEHÉRVÁR
A kezdő sípszó előtt mindössze két pont választott el minket a Fehérvártól az OTP Bank Liga 15. fordulóján. Szendrei Norbert kisebb sérülése után visszakerült a kezdőcsapatba, míg Várkonyi Bence eltiltását töltötte, a Paks elleni kiállítása után.
Már az 5. percben jelezte a Fehérvár, hogy komoly szándékkal érkeztek Zalaegerszegre. Stefanelli óriási, távoli lövése a bal kapufánkon csattant és elszállt keresztbe Németh és a gólvonal között.
A kezdeti rohanás után sikerült a kezdeményezést magunkhoz venni és egészen könnyedén tudtuk felhozni a labdát az első negyedórában. A Fehérvár a biztos védekezésre koncentrált és az elcsípett támadások után próbált gyors átmenetekkel megindulni.
A 20. perchez közelítve mi is veszélyeztetni tudtuk a fehérvári kaput. Kiss a középen kapott labdát két védő között vette át és pöckölte ki a bal oldalon felzárkózó Mim Gergely elé. Mim a jobb lába felé tolt és takarásból tekert az előtte álló fehérvári játékos mellett. Nagy Gergely vetődve ütött ki a labdát.
Nem sokkal később Croizet harcosságát kihasználva megverte védőjét és sikerült szembe fordulnia a tizenhatos előterében. Két érintés után, mintegy tizennyolc méterről próbálkozott, erő volt a lövésben, a pontosság azonban ezúttal hiányzott és a labda fölé szállt.
Negyvenöt perc alatt kiemelkedő akciót, nagyobb ziccereket nem tudtak felmutatni a csapatok, de az iramra és a küzdőszellemre nem lehetett panasz, már az első játékrészben két-két sárgalapot szedtek össze a felek, ami jól jellemezte a brusztos meccset. Az igazán nagy helyzettel kecsegtető pillanatok még várattak magukra, gólnélküli döntetlennel fordultunk a szünetben.
Agresszívabban kezdte a második etapot a vendég alakulat és ennek köszönhetően többször is eljutottak a tizenhatosunkig. Evangelou és Safronov nagyszerű belső védekező munkája mellett Némethre is szükség volt, főleg Stefanelli közeli lövésénél az 51. percben, amikor hálóőrünk remek reflexszel kapott bele a középről, mintegy tíz méterről érkező próbálkozásba.
A következő pillanatban már mi veszélyeztettünk a Fehérvár kapuja előtt. Medgyes kapott tisztán labdát a bal oldalon fellépve és senkitől sem zavarva tette maga elé. Megnézte a védők és Nagy helyezkedését és több mint húsz méterről egy erős bal lábas lövéssel próbálkozott. A Vidi kapusa résen volt, szögletre ütötte a távolról érkező ígéretes löketet.
A 62. percben Medgyes bal oldali beadása hosszúra sikeredett, de a túloldalon Dénes még vissza kanalazta a félmagasan pattant labdát, Croizet gyűjtötte be azt egészen az alapvonal mellett és lövésre kínálta a felzárkózó Csonka András elé. Csonka a védője sanyargatásában, kibillentve az egyensúlyából, jobb lábbal a kapu fölé lőtt.
A 71. percben megszerezte a vezetést a Fehérvár FC. Egy hosszú indítás után Safronov és Medgyes nem tudtak felszabadítani, a labda a jobb szélen helyezkedő Holender elé került, aki erőből keresztbe lőtte azt, ez nem sikerült jól, de épp így lett belőle vendég ziccer. Evangelou lába mellett elhaladt a lövés és a szerencsésen került Bohdan Melnyik elé, aki elgurította Németh Ervin mellett a jobb alsó sarkot. (0-1)
Nem sokkal később büntetőhöz jutott csapatunk. Szendrei szerzett meg egy lepattanó labdát az ellenfél bokszában és a középen érkező Croizet elé tálalt. A francia lövésre lendítette a jobb lábát, amikor a mögötte érkező Kovács belépett és eltalálta azt. A tizenegyesponthoz a sértett állt oda, a jobb sarok felé tekert, de Nagy Gergely megérezte az irányt és hárítani tudott. Továbbra is maradt a Fehérvár egy gólos előnye.
Az utolsó percekhez érve nyíltabb játék folyt, sokkal hamarabb próbáltunk felérni az ellenfél kapujához. A 85. percben Croizet szögletére Evangelou érkezett és nagyszerűen bólintott, a vendég védelem ezúttal is résen volt, Csongvai is besegített és nagy blokkot mutatott be a rövid kapufánál.
A hat perces hosszabbítás izgalmas pillanatokat hozott, továbbra sem adtuk fel a reményt és mindent megtettünk azért, hogy legalább egy pontot itthon tartsunk. Ez egy kicsivel több szerencsével akár összejöhetett volna, amikor a ráadás utolsó percében Croizet bedobása megcsúszott egy fehér mezes fején és Bakti Balázs kapásból, szép mozdulattal tette kapura a labdát. A gólba tartó lövés rendkívül peches módon egy csapattársban akadt el, Evangelou már nem tudta eléggé elhúzni magát és a hátáról vágódott kirúgásra. Ez volt az utolsó lehetőség a mérkőzésen, a végeredmény ZTE FC – Fehérvár FC, 0-1.
MÁRTON GÁBOR értékelése:
„Az első félidő kicsit gyengébb volt, de nem éreztem azt, hogy az ellenfél fölénk nőtt volna. A második játékrészben domináltunk, voltak is lehetőségeink. A szerencse ezúttal sem volt velünk, de nem is játszottunk túl jól. Úgy gondolom győzelmet nem érdemeltünk volna, de vereséget semmiképp sem.”
MEDGYES SINAN is nyilatkozott a mérkőzésről:
„A gól előtt nem tudtam, hogy Safa megnyeri-e a párharcot vagy sem, én már csak próbáltam menteni a helyzetet és szerencsétlen módon egy lecsorgó labda után, egy eltört lövés került rendkívül rossz helyre. Az első félidőben kétségkívül gyengébben teljesítettünk, de a másodikra úgy gondolom teljes nyomás alá helyeztük a Fehérvárt. Nem tudtunk betalálni és végső soron ez hiányzott a játékunkból. A szurkolóknak ezúton is köszönjük, hogy a hideg idő ellenére kilátogattak és támogattak minket.”
Nincs időnk szomorkodni az elvesztett pontok miatt, készülnünk kell a következő fordulóra, hiszen december 8-án jön a szezon első Ferencváros elleni rangadója. A párharcot ezúttal idegenben vívjuk meg, vasárnap este 20:00 órakor kezdődik majd a mérkőzés, a Groupama Arénában.
HAJRÁ, ZETE!
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
ZTE FC
22 NÉMETH – 3 SAFRONOV – 6 MIM – 8 CSONKA (82’ BAKTI) – 10 CROIZET – 11 SZENDREI – 18 SANKOVIC – 23 MEDGYES – 41 EVANGELOU – 49 KISS (82’ NYÍRI) – 99 DÉNES
FEHÉRVÁR FC
1 NAGY – 4 SPANDLER – 7 MILICEVIC (88’ BEDI) – 8 MELNYIK (88’ MARIO) - 9 GRADISAR – 11 STEFANELLI (60’ KOVÁCS) – 14 CSONGVAI – 21 HUSZTI – 23 SZABÓ (72’ KALMÁR) – 31 SERAFIMOV – 70 HOLENDER