ZTE FC II - Mosonmagyaróvári TE 1-1 (0-0)
Nem ígérkezett könnyű feladatnak a tabella második helyén álló Mosonmagyaróvári TE elleni mérkőzés. A vendégeknél több NB II-t és NB I-et megjárt labdarúgó is pályára lépett. Ennek ellenére egy pillanatig sem lehetett érezni fiatal csapatunkon a megilletődöttséget, lendületesen, magabiztosan futballoztak a srácok és mezőnyfölényt harcoltak ki, már az első negyed óra után.
Domináns játékunknak köszönhetően több lehetőséget is sikerült kialakítani, legközelebb Németh Dániel járt a gólhoz a félidő derekán, amikor egy Szalay, Szökrönyös, Hegedűs háromszögezést követően legutóbbi passzolt középre, azonban az utolsó pillanatban Debreceni óriásit mentett fiatal támadónk elől.
A félidő utolsó percében egy bal oldali beadás után a vendégek is veszélyeztettek, de Gyurján Mártonnak továbbra sem kellett védést bemutatnia és 0-0-s állással mehettek pihenőre a csapatok. A szünetben két változatásra szánta el magát a vendégek szakvezetője és lendületesen is kezdték a második játékrészt az óváriak, azonban a Németh Erik, Sebestyén Lóránt és Gyurján Márton irányította védelem végig stabil maradt. A továbbiakban, az első félidőhöz hasonlóan magunkhoz tudtuk ragadni a kezdeményezést.
Elsőként Szalay veszélyeztetett, majd Kovács Barnabás vétette el centikkel a hosszú sarkot. Fokozódott a nyomás a vendégek kapuján és egy szöglet után az üres kapuba bólintani készülő Németh Eriket lerántották, amiért a játékvezető jogos büntetőt ítélt. Szalay Szabolcs volt a végrehajtó és a jobbra mozduló kapus mellett higgadtan gurított az ellentétes sarokba! (1-0)
Ellenfelünk az utolsó tizenöt percben mindent egy lapra feltéve rohamozott, de nem sikerült helyzetbe kerülniük, sőt előttünk adódtak kontralehetőségek, azonban nem tudtuk megrúgni a második gólt.
A 86. minutumban egy bal oldali akció végén buktattuk a vendégek előretörő játékosát, sajnos már a tizenhatoson belül. A tizenegyeshez Debreceni állt oda és ugyan Gyurján jól érezte az irányt, nem tudott hárítani! (1-1)
Az utolsó percek sok eseményt már nem hoztak, összességében remek teljesítményt nyújtott csapatunk és szép eredményt ért el a komoly játékerőt képviselő Mosonmagyaróvárral szemben! Folytatás jövő hét szombaton a MOL Fehérvár FC második csapata ellen!
Összeállításunk: Gyurján - Czuczi, Sebestyén, Németh E., Hegedűs - Kámi - Papp L., Kovács B., Szökrönyös D. (75' Csóka D.), Szalay - Németh D. (80' Fehér B.)
Edzői értékelés
Bozsik József: Egyik szemem sír, a másik nevet. Elképesztő, hogy hova fejlődtek a gyerekek fél év alatt. Míg az őszi mérkőzésen alig tudtuk átlépni a félpályát, addig a mai napon teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a vendégeknek, sőt dominálni tudtunk ellenük. Nagy dolognak tartom, hogy hiányérzetem lehet az egy szerzett ponttal kapcsolatban. A játék képe alapján közelebb álltunk a győzelemhez!