A Kisvárda csapata győzedelmeskedett a ZTE Arénában

Hazai környezetben kezdtük meg az OTP Bank Ligát vasárnap este, méghozzá a Kisvárda Master Good csapata ellen. A mostoha időjárási körülmények ellenére időben kezdetét tudta venni az összecsapás. 

Az első percben Meshack veszélyeztetett, ám közelről a kapus blokkolni tudott.

A 6. percben Soltész szögletét követően a kipattanó labda Mim elé került, lövése a kapufa mellett ment el néhány centivel.

Egy perccel később Mesanovic tört kapura, a játékszer Csóka lábán változtatott irányt, Senkó keze alatt gurult a hálóba, s ezzel megszületett a mérkőzés első találata. (0-1)

A 15. percben Cipetic szökött meg Bedi mellett, középre tett labdát Mesanovic passzolta a hálóba, ezzel megszervezve önmaga és csapata második találatát. (0-2)

Négy percre rá Mim lőtt kapura húsz méterről, néhány centit tévedett.

Három perccel később Soltész bedobását Ikoba csúsztatta meg a kapu előtt, Lesjak fejesét hárította Petkovic.

A 24. percben Soltész beadását Ikoba fejelte mellé.

Ezt követően két perccel később a jobb oldali szögletvariációt követően a kisvárdai védők menteni tudtak Csóka elől.

Ezután a mérkőzés főként a mezőnyben zajlott, kisebb faultok tördelték a helyenként heves játékot.

A 42. percben Bedi távoli lövése pattant szögletre a védelemről.

A félidő utolsó percében Czékus indítása találta meg Spacicot, erős lövését Senkó hárítani tudta.

Az első játékrész hosszabbításának második percében, Vida sárgalapot érő szabálytalanságát követően Soltész pontrúgását sikerült a vendég hálóőrnek kiütni a mezőnybe.

Így tehát kát gólos vendég előnnyel vonultak szünetre a csapatok.

Boér Gábor a félidőben ötöt cserélt is eszközölt, ezzel felhasználva összes lehetőségét: Lesjak helyére Huszti, Sankovic helyére Tajti, Meshack helyére Sajbán, Bedi helyére Gergénye, míg Németh helyére Klausz érkezett.

A játékrész első nagyobb helyzete Ötvös nevéhez köthető, akinek beadása szállt el mindenki feje felett.

A 68. percben Spasic lövését Mocsinak sikerült blokkolni.

A 73. percben Gergényi szabadrúgását szögletre mentették a kisvárdai védők.

Hat perccel később Gergényi beadása találta meg a pálya jobb szélén megszökő Husztit, akinek lövése csak néhány centivel ment a kapu mellé.

A 88. percben Tajti erőteljes lövése ment középre Petkovic kezébe.

A 91. percben ismét Tajti veszélyeztetett, huszonöt méterről pontrúgással, a bal felső sarokra tartó lövés kapu fölött hagyta el a játékteret.

A mérkőzés további perceiben és az azt követő négy perces hosszabbításban sem született már gól, egyik térfélen sem, így kisvárdai győzelemmel zárult a találkozó. 

Csütörtökön hazai EKL mérkőzéssel folytatjuk! 

 

Összeállítások: 

ZTE FC: Senkó - Lesjak (46' Huszti), Mocsi, Csóka D., Bedi (46' Gergényi) - Mim, Sankovic (46' Tajti), Soltész, Meshack (46' Sajbán) - Ikoba, Németh D. (46' Klausz)


Kisvárda Master Good: Petkovic - Kovacic, Jovicic, Széles - Cipetic, Lucas, Ötvös (79' Körmendi), Vida (90' Ilievski Ilievski) - Czékus (Navratil, 54.), Mesanovic (89' Makowski), Spasic (89' Alic)