Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában végre a ZTE Arénában mérkőzünk!
A hét utolsó napján a Kisvárda Master Good csapatát fogadjuk a ZTE Arénában!
A nyári játékos mozgás a kelet-magyarországi csapatnál sem maradt el, a klubhoz érkezett Mario Ilievszki, Dominik Kovacic, Széles Imre, Milos Vranjanin, és Vida Kristopher, valamint kölcsönben Hindrich Ottó vendégeskedik a csapatnál. Kölcsönből Lucas Marcolini Dantas tért vissza. Távozott viszont Claudiu Bumba, Lazar Csirkovics, Dombó Dávid, Gosztonyi András, Herdi Prenga és Lazar Zlicsics is.
A június óta Török László vezette Kisvárda jelenleg a tabella második helyén áll, öt ponttal. Az előző fordulót egy hazai döntetlennel búcsúztatták, ahol a Puskás Akadémia volt az ellenfelük. A piros-fehér együttes az Európai Konferencia-ligában is vitézkedett, ám a jó teljesítményük ellenére a norvég Molde megállj parancsolt a selejtező harmadik körében.
Kék-fehérjeink az elmaradt Ferencváros elleni forduló miatt csak két meccset játszottak eddig a szezonban, az így összegyűjtött négy pontunkkal jelenleg a tabella hatodik helyét foglaljuk el. Az előző fordulóban az Újpest otthonában jártunk, ahol Németh Dániel megszerezte első NB I-es találatát, a mérkőzés végkimenetele azonban 1-1 lett. A piros lappal, emberhátrányban játszott második félidővel és a bravúros Demjén védésekkel gazdagított mérkőzés részletes összefoglalóját ITT olvashatjátok.
Izgalmas hétvége áll tehát csapatunk előtt, hiszen mindig mindig felfokozott érzelmek társulnak a hazai pályához és a hazai közönséghez. Célunk, hogy fenntartsuk az eddigi veretlen szériánkat.
Gyertek és biztassátok a csapatot a helyszínről, a jegyek már online elérhetők EZEN A LINKEN!
Hajrá, Zete!
Kapunyitás: 16:55
Jegypénztárak nyitása: 15:55
Zete Shop nyitvatartása:
Péntek: 14:00-19:00
Szombat: Zárva
Vasárnap: 14:00-17:55