Két nap múlva ismét Zalaegerszegre figyel az ország futballkedvelő közönsége
Július 15-én, szombaton, immáron hatodik alkalommal tartja meg klubunk a Zete Fieszta névre keresztelt eseménysorozatát. A nyár idusán egész napos programmal várjuk szurkolóinkat a Zete Arénában és környékén.
A stadion főbejárata előtti részén szurkolói zónát alakítottunk ki, ahol 10 és 16 óra között várjuk szurkolóinkat ingyenes gyermekprogramokkal, kitelepülésekkel és kupaszínpaddal. 15 és 16 óra között az Union Berlin magyar válogatott labdarúgójával, Schafer Andrással is találkozhattok.
11 órától a „ketrecben” pályára lép második számú együttesünk, akik testvércsapatunk, a Lendva ellen mérkőznek. Ezt követően felnőtt női labdarúgóink játszanak rangadót a szombathelyi Haladás-Viktória csapatával szemben, 13:30-tól.
A ZTE Aréna 14:30-tól nyitja meg a kapuit, a belépők megvásárolhatók online, ERRE a linkre kattintva, illetve a stadion jegypénztáraiban a szombati napon 10 órától. Fiesztára érvényes belépővel az Al-Ettifaq és az Eszék elleni hazai EKL-mérkőzés is ingyenesen megtekinthető. Az Union Berlin elleni mérkőzés klubkártya nélkül is látogatható.
Szombati mérkőzés kapcsán, Boér Gábor nyilatkozott honlapunknak:
"Jeles esemény a fieszta a klub életében, nívós ellenféllel fogunk találkozni, akik a BL-főtáblára kvalifikálták magukat, ez tiszteletet érdemel. Nekünk komoly erőfelmérő lesz, hogy hol tartunk egy Bundesliga élcsapattal szemben. A felkészülés célegyenesében járunk, közelednek a tétmecccsek, így egyre élesebbek kell, hogy legyünk. Amit eddig eltervezünk a felkészülés során, fizikai és taktikai szempontból, azt meg tudtuk csinálni. Közel járunk a megfelelő formához, de eddig még a terhelés kapott nagyobb szerepet az előkészületekben. Várjuk a szombati mérkőzést, reméljük, hogy sokan kilátogatnak majd a ZTE Arénában."
Gyertek és biztassuk minél többen a Zete-játékosokat mindhárom mérkőzésen!
Hajrá, Zete!