Az FC Hatvan ellen kezdjük meg az idei sorozatot

Szombat délután megkezdjük szereplésünket a MOL Magyar Kupa 2024/2025-ös kiírásában. A 3. fordulóban csatlakozunk be a sorozatba, ahol jelenleg 64 csapat küzd a továbbjutásért. Első ellenfelünk az FC Hatvan lesz, az NB III. Észak-keleti csoportjából.

Minden ZTE szurkoló emlékei közt ott van és az új versenysorozat kezdetekor talán még élénkebben él a 2022/23-as szezonban 2-0 arányban megnyert kupadöntő, az éremátadás, valamint ahogy Kálnoki-Kis Dávid a magasba emeli a trófeát. Éljük át újra a történelmet és hangolódjunk a Magyar Kupa új idényére azzal, hogy felelevenítjük a „szív diadalát”.

Idén, immár a 85. MOL Magyar Kupában kezdjük meg menetelésünket, a több mint 115 éves múltra visszatekintő torna életében. Tavaly az ötödik fordulóig jutott el csapatunk, akkor idegenben csaptunk össze a DVTK csapatával és 4-2 arányú, hazai siker született. Ezúttal ismét nekivágunk, első ellenfelünk pedig a harmadosztályban szereplő FC Hatvan lesz, akikkel a Hatvani Népkerti Sporttelepen mérkőzünk meg.

Nem lesz idegen helyzet a Hatvan számára, hogy élvonalbeli klub érkezik a városba, hiszen az elmúlt évek során a jó teljesítménynek köszönhetően fogadták már a Paks, az Újpest vagy éppen a rekordbajnok Ferencváros csapatát is. A kék-sárga színeket viselő együttes hét mérkőzés után a kilencedik helyet foglalja el az NB III. Észak-keleti csoport tabelláján. A kupasorozat első fordulójában Gesztelyt, majd Újfehértó csapatát búcsúztatták. A hatvaniak huszonnégy éves támadója, Kitl Krisztián már négy gólos az idei kiírásban.

Csapatunk a válogatott szünetben sem maradt tétlen és edzőmérkőzéssel tartotta magát ritmusban a közelgő kupameccsre. 4-1 arányú győzelmet arattunk a Tatabánya elleni barátságos találkozón, ahol több sérülésből felépülő játékosunk is perceket gyűjthetett. Mim Gergely és Josip Spoljaric is duplázni tudtak a második játékrészben.

Várkonyi Bence kivétel nélkül végig a pályán volt a bajnokság elmúlt fordulói során és az U21-es válogatott behívónak köszönhetően, továbbra is lendületben maradt.

„Már várjuk, hogy elkezdhessük az idei kupasorozatot, készülünk és természetesen szeretnénk megnyerni az első mérkőzést. Tiszteljük az ellenfelünket, de rájuk szeretnénk erőltetni a saját játékunkat és ehhez az kell, hogy motiváltan lépjünk a pályára. Minél előbb meg kell szereznünk a vezetést és megmutatni, hogy győzni akarunk.”

A hazaiak sok szurkolót várnak a szombaton, 15:00 órakor kezdődő mérkőzésre. Aki szeretne jegyet vásárolni, szerdától kezdve megteheti a helyszínen, a Népkerti Sporttelepen. Érdemes előre beszerezni a belépőket, mert a meccsnapon már csak korlátozott számban lesznek elérhetők.

Szeptember 14-én tehát számunkra is jön a szezon első találkozója a MOL Magyar Kupában!

MINDENT BELE, ZETE!