A Zete Fieszta az eső ellenére is fantasztikus hangulatban zajlott, rengeteg izgalmas programmal várva az érdeklődőket.

A nap egy izgalmas női találkozóval indult, ahol klubunk női csapata a szintén NB II-ben szereplő SC Sopront csapatát fogadta, és egy látványos meccsen 4-2-re győzelmet is arattak. A stadionban, a fő mérkőzés előtt, ünnepélyes keretek között köszöntöttük az utánpótlás együttesek legeredményesebb tagjait, valamint a délután folyamán a legkisebbek is megmérettethették magukat egy utánpótlás torna keretein belül.

Bár a szakadó eső miatt néhány programot módosítanunk kellett, a fesztivál hangulatát ez sem tudta elrontani, hiszen különböző játékokkal vártuk szurkolóinkat, valamint Zala Zalán is táncra perdült a ZTE Aréna gyepén!

A Zete Fieszta zárásaként, 18:00-as kezdéssel a HNK Sibenik csapata ellen vettük fel a küzdelmet, a nyári felkészülési időszak főpróbáján.

A vizes pálya adta nehézségek ellenére lendületesen kezdődött a küzdelem. 

A 16. percben adódott lehetőség csapatunk előtt, a gólöröm azonban elmaradt. 

Három perccel később Gundel-Takács védett egy messziről érkező labdát. 

A 23. percben Mim adta be a szélről Spoljaricnak, aki gyönyörűen lőtt, a vendég kapus azonban hárítani tudta a lövést. 

Egy percre rá Dénes Csanád beadása érkezett a kapu előtt álló Mim felé, de ismét nem sikerült a gólszerzés. 

A 34. percben Csonka András lövését pöccentette ki a jobb sarokból az ellenfél kapusa. 

Alig pár másodperccel később ismét nyolcasunk próbálkozott, a játékszer a hosszú fölött száguldott el. 

A 44. percben Bozic kapott egy kiugratást, eltolta kapusunk mellett és magabiztosan lőtt a kapuba. (0-1) 

Egy gólos hátránnyal vonultunk le a szünetre, azonban csapatunk megkérdőjelezhetetlenül uralta a játékrészt. 

A második félidőre három helyen is történt változtatás csapatunkban: Sajbán Máté, Németh Dániel és Vogyicska Balázs érkeztek a páylára. 

A félidő első találata csapatunk nevéhez fűződik, Szendrei talált be, azonban les miatt nem sikerült az egyenlítés. 

A 76. percben aztán végre érvényes ZTE találat született, Vogyicska adta be a középen érkező Németh Dánielnek a játékszert, aki magabiztosan értékesítette. (1-1) 

Nem sokat váratott magára a válasz, Kulisic jutatta közelről a labdát a kapuba a 78. percben. (1-2) 

A félidő utolsó perceiben még Croizet próbálkozott, azonban fölé ment. 

Vendég győzelemmel zárult tehát a HNK Sibenik ellen játszott főpróba, jövő hét élesben folytatjuk, az OTP Banki Ligában, méghozzá hazai pályán, az MTK csapata ellen! 

 

Összeállítás: 

ZTE FC: Gundel-Takács (62’ Németh E.) – Szendrei (62’ Nyíri), Várkonyi, Safronov, Medgyes (62’ Cubrilo) – Csonka (62’ Bakti), Sankovic, Kiss B. (46’ Sajbán) - Dénes Cs. (68’ Croizet), Spoljaric (46’ Németh D.) Mim (46’ Vogyicska)