Szomorú hír borította árnyékba a hétvégét, ugyanis életének 73. évében elhunyt klubunk egykori nagyszerű játékosa, Soós István. Ahogy sokan ismerték, „Cuki” hosszú éveken át meghatározó alakja, példaképe volt a zalai labdarúgásnak, sportéletnek.

Forrás: Zalatáj Kiadó

Soós István 1952. december 9-én született Egerben, de szülei Becsehelyről származtak, akik később visszatértek a gyökerekhez, így István már 4-5 éves korától újra Zalában nevelkedett. Nagykanizsán járt a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumba, zalai pályafutását is a Nagykanizsai Olajbányászok csapatánál kezdte meg, Németh Lajos invitálására. 1972 nyarán, még a ZTE legelső élvonalbeli idényét megelőzően érkezett csapatunkhoz.

Forrás: Zalatáj Kiadó

A ZTE játékosaként 1972. október 1-jén mutatkozott be, Szőcs János irányítása alatt, a Szegedi EOL ellen. Ugyanezen a mérkőzésen debütált klubunk legendás hálóőre is, Bolemányi János. Soós Istvánt ekkor sokan csak a gyerekkorából fennmaradt becenevével, „Cukival” illették, később a „Cukrász” név is ráragadt.

Részlet a Szőcs Jánossal készített interjúnkból:

„Nem tudnék csak egy vagy két labdarúgót kiemelni, azok közül, akikkel a legjobb volt együtt dolgozni, de voltak néhányan, akik a legjobb teljesítményt nyújtották és elsők között kell megemlítenem Soós Pistát.”

Egyesületünk kiváló labdarúgója a klub iránti szeretetével, hűségével is kitűnt a tömegből. Tizenöt szezont játszott végig Zalaegerszegen, összesen 403 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, melyeken 69 gólt szerzett. Ezzel Soós István a ZTE FC történetének második legtöbbet szerepelt játékosa, valamint az NB I-ben, egyedül Waltner Róbert szerzett nála több találatot.

Forrás: Zalatáj Kiadó

Soós István tagja volt győztes csapatunknak, valamint gólkirályi címet szerzett az 1983/84-es szezonban rendezett nemzeti terembajnokságon, ahol a zalaegerszegiek veretlenül taroltak a tornán és tizenkilenc találattal Cuki lett a kupa legeredményesebb játékosa.

Részlet a Péter Zoltánnal készített interjúnkból:

„Lehet, hogy nem emlékszem teljesen jól, mert már régen volt, de érdekes, hogy az utolsó gólunknál én adtam be a labdát Pistának, amivel ő lett a gólkirály éppen engem megelőzve. Mi sosem törődtünk vele, hogy ki szerez gólt, jobb helyzetben volt és mindig is remekül megértettük egymást a pályán. Talán ennek is köszönhető, hogy sikerült megnyernünk a tornát.”

A terembajnokság győztes csapata.
Álló sor balról: Horváth Győző, Pecsics Tibor, Török József, Czigány Csaba, Házi Ferenc, Péter Zoltán. Alsó sor balról: Galántai Tibor, Varga István, Balázs Zsolt, Soós István, Takács Jenő.
Forrás: Zalatáj Kiadó

A tapasztaltabb szurkolók körében mindenképp Soós István számít az egyik legkiemelkedőbb és leghűségesebb játékosnak a ZTE történelmében, akit számtalanszor hívtak más, akár fővárosi csapathoz játszani, ő mégsem akarta elhagyni Zalaegerszeget és az egyesületet. 1972-től, egészen 1987-ig játszott a ZTE színeiben és talán egyetlen hátránya volt a fővárosi klubok visszautasításának, Soós István a képességei ellenére, mindössze egy alkalommal képviselhette hazánkat válogatott mérkőzésen. Erre 1980-ban került sor, amikor Magyarország 1-1-es döntetlent játszott Ausztriával.

Részlet a Czigány Csabával készített interjúnkból:

„Kevés olyan tehetség volt, akit hozzá tudok hasonlítani. Amikor felkerültem az első csapatba én már sok mindenre büszke voltam, aztán megláttam, hogyan ért labdába Cuki és a dolgok átértékelődtek, valami csoda volt. Zseninek tartom, találkozásunk után az ő cseleit próbáltam átvenni, utánozni.”

Soós István szerette a természetet, ahol sok időt töltött. Szabadidejében legfőképp madarászni, vadászni és horgászni járt, ahova gyakran családtagjai, csapattársai is elkísérték. Nem csak kiváló játékos, hanem párját ritkító, közösségépítő alakja volt a zalai sportéletnek, aki személyével és történetével generációkat inspirált.

Nem csupán egy klublegendától, de egy igazi példaképtől, egyéniségtől búcsúzunk. Tiszteletére a héten több, különböző formában is felidézzük Soós István emlékét, melyet örökre megőriz a ZTE család.