A GYŐRI ETO CSAPATÁT FOGADJUK VASÁRNAP

Az OTP Bank Liga 10. fordulóján a Győri ETO érkezik városunkba, akikkel október 20-án, kora délután ütközünk meg. Régi ismerősként érkeznek a Rábapartiak, akik hasonlóan patinás múlttal rendelkeznek, mint ahogy tesszük azt magunk is, büszkélkedve.

Két egykori bajnok találkozik az egerszegi stadionban, most hasonló reményeket fűzve az idei szezonhoz. Érdekesség, hogy a zöld-fehér kombináció tőlünk sem áll távol, hiszen a hetvenes éveket megelőzően több szezonon keresztül is viseltük az említett színekben pompázó mezeket, melyek közül számos replika még most is megtekinthető és megvásárolható a ZTE Shop-ban.

Legelső élvonalbeli randevúnkat még 1972. decemberében tartottuk és azóta összesen hetvenöt alkalommal csaptunk össze a legfelső osztályban, megosztott sikerrel. Tétmérkőzésen utoljára 2019-ben találkoztunk, akkor egy félbeszakadt meccset pótolva tudtunk győzedelmeskedni, hazai pályán.

Ne tévesszen meg senkit a hosszú múltra visszatekintő közös történelem, a hétvégi rangadón begyűjthető pontokért mindkét ellenfél keményen fog küzdeni. Vendégeink nagyszerű formában várják a találkozót. A Fehérvár és a Paks ellen is Győrben tartották a pontokat, mindezek mellett az Újpesten játszott 1-1 arányú döntetlen után sem szomorkodhattak túlságosan.

A ZTE számára rendkívül fontos mérkőzések következnek, melyeknek súlyát átérzik a játékosok, a klub és ti szurkolók is. Szendrei Norbert, a csapat kapitánya a következő gondolatokkal egészítette ki az imént olvasható sorokat:

„Különösen motiválni nem kell a csapattársakat, mert mindenki átérzi a közeledő mérkőzések fontosságát. A következő időszak fordulópont lehet a számunkra, remélhetőleg sikerül pontokat szerezni és megindulni felfelé a tabellán. Az eredmények ellenére, az akarat az összes mérkőzésen rendben volt. Úgy gondolom, ha ezt a hozzáállást folytatni tudjuk, semmilyen aggodalomra nincs okunk és a jól mutató játék mellé a győzelmek jönni fognak.”

Közel tizenkét év után tehát újra találkozik az NB I-ben a ZTE FC és a Győri ETO, a meccslabda 15:15 órakor indul útjára. Jegyek továbbra is elérhetők a honlapon, arra kérünk hát mindenkit, hogy álljatok a csapat mellé, ahogy tettétek azt eddig is és biztassuk együtt a fiúkat vasárnap, a ZTE Arénában!

MINDENT BELE, ZETE!