Továbbra is veretlenek vagyunk hazai pályán
Az OTP Bank Liga 24. fordulójának zárómérkőzésén az MTK Budapest csapatát fogadtuk hazai pályán. A kezdősípszót megelőzően Szendrei Norbertet és Németh Dánielt köszöntötte a klub sportigazgatója, Sallói István. Németh a Kisvárda elleni bajnokin az ötvenedik, míg Szendrei a századik élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára. Gratulálunk nekik!
Négy perc kellett, hogy eljussunk az első igazán nagy helyzetünkig. Az első elvégzett szögletünket követően Kiss passzolt Csóka elé, aki a védők gyűrűjében a keresztlécre bombázta a labdát. Az ismétlést Várkonyi jegyezte, az ő lövését blokkolták.
Veszélyesen kezdtük a találkozót és több ígéretes támadást indítottunk a jobb oldalon. Az első negyedóra alatt Antonio Mance kétszer is lőtávon belül kapta a labdát. A horvát támadó nem is dajkálgatta sokat a játékszert, próbálkozásaival viszont csak oldalhálóig jutott.
Hiába játszottunk élesebben, a 26. percben az MTK az első lövésből megszerezte a vezetést. Antonov visszagurítása után Bognár István lekészített maga elé a tizenhatosunk előterében, majd mintegy 23 méterről felragasztotta a labdát a bal felsőbe. Dombó repült, de a lövés rendkívül precíz volt. (0-1)
A 34. percben tovább növelte előnyét a vendég alakulat. Molnár Rajmund távoli lövésénél még éber volt Dombó, a kipattanó után azonban nem sikerült tisztáznunk és a labda ismét Molnárhoz került, aki kiugratta a védők közt meginduló Bognárt. Bognár István ezúttal jóval közelebbről a rövidet célozta meg és a másik lábával is bevette a zalaegerszegi kaput. (0-2)
Harcosan játszottunk az első félidőben, a középpályán több fizikai párharcot és fejpárbajt nyertünk. A szabad labdákra rendszerint gyorsan reagáltunk. A budapestiek helyzetkihasználása azonban hibátlan volt, két lövésből két gól, így hátrányból kellet folytatnunk a pihenő után.
A második félidőt úgy kezdtük, ahogy azt hátrányból kezdeni kell. Fontos volt, hogy minél előbb visszajöjjünk a meccsbe és a szépítő találat az 53. percben össze is jött. A szünet után pályára lépő Hadida jobb oldali szabadrúgásába Csóka Dániel tudott belefejelni. A közvetlen közelről érkező fejest a korábban Zalaegerszegen is védő Demjén már csak a hálóba tudta ütni. Csóka a kapufa után, idénybeli első góljáig is eljutott. (1-2)
Két perccel később Szendreitől kapott vissza egy labdát a pálya jobb szélén Gruber Zsombor. A csereként beállt, fiatal támadónk bevezette azt vendég kapu elé. Befűzte az előtte helyezkedő védőt és nagy erővel, esélyt sem adva a kapusnak a bal alsóba lőtt. Márton Gábor félidőben történt változtatásai ismét nagy húzásnak bizonyultak és mindössze tíz perc alatt, sikerült egalizálni. (2-2)
A második harmad aztán szintén nagy mezőnyharcot hozott, kisebb helyzetekhez jutottak csak a csapatok. Bognár hajtott a mesterhármasra és eleresztett még egy távoli lövést, ami aztán elkerülte a kaput. Antonio Mance neve mellé is beírhattunk még egy oldalhálóba érkező lövést Kádár blokkja után.
A 75. percben Mim Gergely kapott labdát a bal oldalon, megindult befelé és több mint húsz méterről a bal alsó sarok felé lőtt. Nem sokkal kerülte el a kaput.
Rövidesen aztán Bognárt buktatta a tizenhatos félkörívének kellős közepén Várkonyi. Hosszas készülődés után a labda mögé végül Stieber Zoltán állt, aki első labdaérintésével a sorfalat találta el. Ez a veszélyes helyről elvégzett pontrúgás nagy lehetőség volt az MTK előtt.
Horváth Dávid első cseréje, Jurina többször is veszélyeztetett a mérkőzés végén. Lábbal és fejjel is próbálkozott, ezekből azonban nem született gól. A találkozó végén a védelmünk is sokkal koncentráltabban játszott, mint tette azt a meccs elején. A mieink nagy ziccerhez már szintén nem jutottak a négy perces hosszabbításban sem. A korai egyenlítés pontot mentett a ZTE Arénában, a mérkőzés végeredménye Zalaegerszeg – MTK, 2-2.
Sikerült megtartanunk a hazai veretlenséget az idény második felében és egy pontot tartottunk itthon. Ritka széria szakadt így meg, ez az első döntetlen a két csapat között egy 2000. augusztusában játszott 0-0 után.
A válogatott szünet előtt még egy fordulót rendeznek a bajnokságban. A mi ellenfelünk a Debreceni VSC lesz, akikkel március 17-én mérkőzünk majd meg. Hajrá Zete!
CSÓKA DÁNIEL ÉRTÉKELÉSE
„A találkozó elején nagyon bosszús voltam, hiszen vezethettünk volna, a kapufa után ehelyett két gólos hátrányban mentünk a szünetre. Úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy meg kell fordítanunk a meccset, hiszen a Paks ellen is megmutattuk, hogy nagyot tudunk küzdeni. Jól kezdtük a szezon második felét, de nem szabad elkényelmesedni. Előre tekintünk és szeretnénk feljebb lépni a tabellán.”
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
ZTE FC
1 Dombó – 27 Bedi – 10 Croizet (46’ Hadida) – 21 Csóka – 49 Kiss (46’ Gruber) – 19 Mance (89’ Sajbán) – 6 Mim – 33 Safronov – 18 Sankovic – 11 Szendrei – 5 Várkonyi
MTK BUDAPEST
1 Demjén – 3 Antonov (89’ Kovács) – 10 Bognár – 22 Hei – 25 Kádár – 6 Kata – 15 Kosznovszky – 29 Molnár (79’ Stieber) – 5 Nagy – 18 Németh (73’ Jurina) – 2 Varju