0-0-s döntetlen a MOL Fehérvár FC II. ellen
Hétvégén második csapatunknak is folytatódott a bajnokság. Nyitányként fiataljaink Fehérvárra utaztak az NB III. Nyugati csoportjának 21. fordulójában. Többen debütáltak vasárnap, Koller Zoltán először ült bajnoki mérkőzésen a második együttes kispadján, emellett első mérkőzését játszotta kék-fehérben Liviu Antal, Mocsi Attila és Zsóri Dániel is. Az utóbbi épp Fehérvárról érkezett hozzánk kölcsönbe.
Küzdelmes találkozót vívott a két együttes, kevés helyzettel, a mérkőzésen főként a párharcok domináltak. Nagyobb helyzeteket a második félidő hozott, Dóczi és Huszti is veszélyeztetett egy-egy pontrúgást követően, ám egyik helyzetet sem sikerült értékesíteni.
A mérkőzés egyik legszebb jelenete Zsóri Dániel nevéhez fűződik, aki egy ollózó mozdulattal célozta meg Dala Martin kapuját, de a gól elmaradt.
Így tehát maradt 0-0-s döntetlen a közvetlen rivális otthonában, a következő fordulóban pedig az Érdi VSE csapatát fogadjuk hazai pályán.
ZTE FC II. – MOL Fehérvár FC II. 0-0 (0-0)