Döntetlen a MOL Fehérvár FC II. ellen
A két csapat összecsapása parázs mérkőzésnek ígérkezett, hiszen a forduló előtt két hellyel, de csupán egy ponttal helyezkedett előrébb a Fejér megyei együttes.
Az első 15 percben sok helyzetet alakított ki a vendégcsapat, azonban a hazai védők és a kapus is jól helyezkedtek.
A 21. percben Olekszandr Koszovscsuk távoli lövése ment kevéssel a kapu fölé.
Hét perccel később Menyhárt Zsombor próbálkozott közelről, Gyurján Márton résen volt és bravúrral védett.
A 31. percben Kovács Bence lőtt kapura távolról, lövése védhetetlenül szállt a hálóba. (0-1)
Egyenlítő gólunk alig öt perccel később érkezett, szép egyéni akció után Philip Baloteli éles szögből vette be a vendégek hálóját. (1-1)
Az első félidőben nagyobb helyzetek már nem alakultak ki, 1-1-es eredménnyel vonultak szünetre a csapatok.
A 48. percben Denys Kryvotsiuk adott kulcspasszt Philip Balotelinek, akinek a próbálkozása csak néhány centivel tévesztett.
Az 59. percben Kojnok Zsolt másolta le szinte első góljukat, távolról lőtt védhetetlenül Gyurján Márton kapujába. (1-2)
A 63. percben Philip Baloteli beadására Klausz Milán érkezett, ollózó mozdulattal próbálkozott, lövése azonban pont Gergely Roland kezében kötött ki.
A rendes játékidő utolsó percében egy kezezést követően, büntetőt végezhetett el csapatunk. Klausz Milán magabiztosan lőtt a jobb alsó sarokba. (2-2)
A kiegyenlített játék döntetlen eredménnyel és pontosztozkodással zárult. Fiataljaink legközelebb szeptember 28.-án 16 órakor lépnek pályára, a Komárom VSE otthonában.
ZTE FC II. – MOL Fehérvár FC II. 2-2 (1-1)
ZTE FC II.: Gyurján, Jóna, Bolla, Dóczi, Klausz, Boros, Koszovscsuk (65’ Bedővári), Baloteli (65’ Bedő), Papp, Kryvotsiuk (69’ Murár), Kámi (82’ Fábián).
MOL Fehérvár FC II.: Gergely, Kojnok, Hodzic, Molnár, Horváth B. (85’ Lehota), Tóth (69’ Vintonji), Horváth G., Menyhárt (63’Csepregi), Kovács, Pető (63’ Hajdinger), Berekali.