2018. 08. 12.
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy ETO FC Győr – ZTE FC párosítás olyan mérkőzés, mely az első osztályban is csemegének számítana. A két patinás, egykori bajnokcsapat 75-ször csapott2018. 08. 10.
A hét közepére egyre inkább letisztulnak, archívumba kívánkoznak az elmúlt forduló emlékei, s ahogy rendesen, erősödik a meccsláz, és a soron következő próbatételt várja játékos, edző, szurkoló. Nagy2018. 08. 09.
Vasárnapi ellenfelünk, a Győri ETO FC múltja alapján labdarúgásunk egyik bástyája, a vidéki labdarúgás fellegvára. Az ETO (Egyetértés Torna Osztály) csapatát 1904-ben alapították, az első osztályban2018. 08. 06.
Új játékosainkat bemutató sorozatunkban ezúttal Zöldesi Illéssel, a ZTE FC fiatal kapusával beszélgettünk.2018. 08. 05.
ZTE FC – AQVITAL FC CSÁKVÁR 1:1 (1:1) ZTE FC: Zöldesi – Kónya, Szépe, Devecseri, Gergényi – Kiss M., Vojnovic - Gajdos, Hudák (Kulcsár, 79.p.), Madarász (Bedi, 58.p.) – Popin2018. 08. 04.
Vasárnap 19 órakor hazai pályán is bemutatkozik a nyáron jelentősen átalakított, megerősített ZTE FC csapata. A siófoki rajton remek hajrával fordítottak a kék-fehérek, hatalmas örömet szerezve2018. 08. 02.
A jelentős mértékben kicserélődött játékoskeret és az új szakmai stáb érkezésével nem fejeződött be a ZTE FC megújítása. Legfrissebb „igazolásaink” – bár minden Zete szurkoló2018. 08. 02.
2018. 07. 31.
Hosszú idő után sikerült végre győzelemmel rajtolni csapatunknak a bajnokságban, a ZTE 2012-es kiesése után ez most történt meg első ízben. Csapatkapitányunk, Babati Benjamin minden szempontból főszereplővé ...2018. 07. 30.
2018. 07. 30.
Augusztus elején rendezi meg az MLSZ az U17-es korosztály számára a Telki kupát.2018. 07. 30.
BFC SIÓFOK - ZTE FC 2:3 (0:1) Siófok, 800 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Király Zsolt, Baghy Csaba) Siófok: Molnár P. - Kiss B., Fehér Zs., Lorentz, Nemes M. - Csilus T. (Petneházi, 63.), Réti2018. 07. 30.
Felfokozott várakozás előzi meg az újjászervezett ZTE FC vasárnapi rajtját, a csapat 11 új játékossal, új vezetőedzővel és sportigazgatóval vág neki a 2018/19-es bajnoki szezonnak. Az igazolásokról, a ...2018. 07. 28.
Vasárnapi ellenfelünk egy évvel csapatunk után, 1921-ben alakult Siófoki SE néven. A csapat 1956-ig szerepelt ezen a néven, ekkor nevét Siófoki Bányász SE-re változtatták. A klub színe 2000-ig piros-fekete, ...2018. 07. 27.
Múlt szombaton csapatként bemutatkozott hazai közönségének az újjászervezett ZTE FC, most induló sorozatunkban egyénenként is szeretnénk szurkolóinknak bemutatni új játékosainkat. Két okból2018. 07. 27.
Csapatunk a bajnokság végéig kölcsönadta rutinos hálóőrét az első osztályból frissen kiesett Vasasnak.2018. 07. 27.
Vasárnap 19:00 órakor Siófokon számunkra is elkezdődik a Merkantil Bank Liga NBII bajnokság 2018/2019-es szezoja. Bízunk benne, hogy szurkolóink nagy létszámban kísérik el, és buzdítják csapatunkat a2018. 07. 26.
2018. 07. 25.
2018. 07. 23.
Megkezdtük a bérletek árusítását a 2018/19-es szezonra.2018. 07. 23.
2018. 07. 22.
2018. 07. 21.
BIZTATÓ! Hazai győzelem, jó hangulat a ZTE Arénában.2018. 07. 18.
2018. 07. 14.
2018. 07. 12.
2018. 07. 11.
2018. 07. 05.