Hazai győzelem a Szusza Ferenc Stadionban
Az OTP Bank Liga 5. fordulójában a fővárosba látogattunk, hogy a Szusza Ferenc Stadionban lépjünk pályára az Újpest csapata ellen.
Lendületesen indult a mérkőzés, a hazai csapat már a kezdeti percben megszerezte a mérkőzés első gólját: Csoboth Kevin fejelt a bal alsóba. (1-0)
A tizenhatodik percben Senkó mutatott be bravúros védést: Ljujic lőtt a bal alsóba.
Két perccel később Szendrei ívelt távolról, lövését könnyedén fogta a hazai hálóőr.
A 26. percben Szalay előtt adódott lehetőség ,aki alig pár milliméterrel tekert a jobb felső léc fölé.
A félidő vége előtt Mim passza találta meg Sajbánt, ígéretes lövését nagy bravúrral védte Banai.
A 45+1. percben ismét Banai véd nagyot: Szendrei jobb oldali beadását fejelte Mim közelről a kapuba.
A félidő hosszabbításának utolsó percében Csóka mutatott be egy bravúros lövést: huszonnégy méterről célzott a bal felső sarokba, amit a labda nem sokkal vétett el.
Az eseményekkel teli félidő után hazai vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőkbe.
A következő játékrészre egyedül az lilák vezetőedzője változtatott: Kastrati helyére Ambrose, míg Tóth helyére Pauljevic érkezett.
Az 59. percben megszületett az első vendég gól, amikor Mim a saját térfeléről indulva egy szép szóló után megszerezte az egyenlítő találatot. (1-1)
Azonban nem sokáig örülhettünk, Peter Ambrose kapott labdát, kilőve a hosszú sarkot. (2-1)
A 83. percben Soltész próbálkozott, azonban Banai az ölébe kapta a labdát.
A játékvezető kilenc perccel hosszabbította a játékidőt, azonban se a hazai, se a vendég csapat nem szerzett találatot, így az eredmény is változatlan maradt.
Összeállítások:
Újpest FC: Banai - Kastrati (46’ Ambrose), Antsoulas, Fehér, Tamás K. (50’ Kuusk) - Mörschel, Onovo (41’ Mack), Csoboth (70’ Simon K) - Kiss T., Tóth Á. (46’ Pauljevic), Ljujic
ZTE FC: Senkó - Huszti, Safronov, Kovács B., Csóka D. - Szendrei (70’ Soltész), Sankovic (77’ Klausz), Bedi - Szalay (70’ Németh D), Sajbán, Mim (79’ Milovanovikj)