Összefoglaló: Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC
Az OTP Bank Liga 2. fordulójában Matyóföldre utazott együttesünk és ragyogó napsütés fogadta őket a Mezőkövesdi Városi Stadionban.
Már a mérkőzés elején nehéz pillanatokat élhettünk át, az 5. percben lehetséges büntetőt vizsgált a VAR, de szerencsére a videóbíró felülírta a játékvezető döntését.
A 15. minutumban egy veszélyes beadás Jurinát találta meg középen, aki nem hibázott fejesével. (1-0)
Nem sokkal később Serafimov mentett óriási helyzetben becsúszva egy kapu előtt kavarodást követően.
A 22. percben csapatunk is életjelet adott magáról, Babati szabadrúgásából Bobál fejelhetett, azonban Antal reflexmozdulattal hárított.
A félidő második felében egyértelműen magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és egy Skribek beadásból Koszta a kapuba is továbbított, de a VAR érvénytelenítette a találatot.
Ezek után Pintér Attila együttese teljes mértékben a kontrajátékra rendezkedett be.
A hosszabbításban jártunk már, amikor a fickándozó Skribek verte meg emberét és Koszta elé tálalt, azonban kilencesünk kísérlete szállt fölé.
A másik oldalon is volt izgalom a pihenő előtt, Kálnoki bevetődésével mentette meg csapatunkat a góltól.
A nyolc perces ráadásban jött a feketeleves, tizenegyeshez jutottak a hazaiak és Cseri nem hibázta el a lehetőséget. (2-0)
A szünetben nem változtattak a vezetőedzők, ugyanabban az összeállításban futottak ki a csapatok a második játékrészre is.
Az 52. percben Koszta ismét a kapuba lőtt, azonban gólját ezúttal sem adták meg, ezalkalommal lesállás miatt.
A 66. minutumban viszont már nem volt ellenszer középcsatárunkra, Skribek beadását közvetlen közelről fejelte a hálóba. (2-1)
Ha pedig egy üzlet beindul… a tizenhatoson belül Serafimov elé került a labda és hátvédünk magabiztosan passzolta el Antal mellett a játékszert. (2-2)
Ezzel nem volt vége ennek a hihetetlen összecsapásnak, Drazicot éppen csak kiállította a játékvezető, két perccel később második sárga lapjával Kálnoki-Kist is leküldte Pilók.
A szituációból kialakuló szabadrúgást Besirovic végezte el, lövése elsőre ugyan lejött a sorfalról, a kipattanót azonban a kapuba bombázta. (3-2)
A 88. percben csapatkapitányunk is a kiállítás sorsára jutott, így kilenc játékossal kényszerültünk befejezni a találkozót és már nem sikerült az egalizálás.
Edzői nyilatkozatok
Waltner Róbert: Nagyon fájdalmas ez a vereség, mert akár alakulhatott volna ez a mérkőzés fordítva is. Köszönhetjük magunknak is, hisz a második piros lap miatt senkit nem okolhatunk, csak magunkat. A mérkőzés során tőlünk elvettek két gólt, illetve az ellenfél kapott egy kérdéses tizenegyest is. Mindent megtettünk a mérkőzés során, a félidőben is azt kértem a játékosoktól, hogy próbáljuk megfordítani a mérkőzést. Helyenként jobban játszottunk, mint a Kövesd, nyomás alá is helyeztük a hazai csapatot, de a mai mérkőzésen szerencsésebbek voltak mint mi.
Összeállítások
Mezőkövesd Zsóry FC: Antal – Farkas, Katanec, Pillár, Kocsis – Cseke, Chrien (71’ Calcan), Madarász (75’ Nagy D.), Cseri – Jurina (75’ Drazic), Besirovic (89’ Karnitskiy)
ZTE FC: Demjén – Serafimov, Kálnoki, Bobál, Gergényi – Bedi, Sankovic, Halilovic (62’ Szalay) – Skribek (78’ Spoljaric), Koszta, Babati (62’ Meshack)
Kiállítva: 80’ Drazic; 82’ Kálnoki-Kis, ill. 88’ Bobál.
Fotók: Mezőkövesd Zsóry FC