A hosszabbításban szerzett gólt a hazai csapat
Tizenhárom év után nem akármilyen miliőben játszott ismét európai kupamérkőzést csapatunk. Az Európa-konferencialiga-selejtezőjének második fordulójában a Dráva partján, csodálatos környezetben, Eszéken az új Opus Arénában léptek pályára csütörtök este a Magyar Kupa-győztes futballistáink. Már a bemelegítés alatt parádés hangulat alakult ki a 13 005 férőhelyes stadionban, ám ebben nagy szerepet játszottak fantasztikus szurkolóink, akik közel hétszázan érkeztek Zalaegerszegről. Vezetőedzőnk, Boér Gábor a Senkó–Huszti A., Mocsi, Safronov, Gergényi – Ubochioma, Sankovic, Szendrei N., Szalay Sz.–Tajti, Sajbán Máté kezdőtizenegynek szavazott bizalmat.
Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat próbálkozott kis passzokkal támadásokat építeni, az első lövés pedig az eszéki Ramon Mierez nevéhez fűződött. Csapatunk jobb oldala aktívabbnak bizonyult, Huszti András és Ubochioma Meshack is remekül kezdett, előbbi beadása után Szalay Szabolcs került ígéretes helyzetben, ám lövése után a horvátok blokkolni tudtak. Aztán ismét fiatal játékosunk veszélyeztetett, ezúttal szabadrúgásból vette célba az Eszék kapuját, ám a labda a sorfalon irányt változtatott, és szögletre pattant. Az első félidő utolsó perceiben kétszer is közel került a gólhoz az Eszék, ám előbb Darko Nejasmic, majd Kristijan Lovric lövése után is a jobb oldali kapufáról pattant ki a labda. Az első játékrészben többet volt a labda az Eszéknél, ám csapatunk ellentámadásaiban rendre ott volt a veszély.
Gól nélküli első játékrészt követően vonultak tehát a csapatok az öltözőkbe.
A második félidő hazai lehetőséggel indult, ám Mocsi Attila nagyszerűen blokkolt két ízben is. Aztán Tajti Mátyás fejjel veszélyeztette az eszéki kaput, ám a labda fölé szállt. Közben hatalmas üdvrivalgás tört ki a nézőtéren, mikor bemondták a hivatalos nézőszámot, amely 12 011 volt csütörtök este. A hazaiak vezetőedzője, Stjepan Tomas cserélt először, Kristijan Fucak és Mijo Caktas helyére Domagoj Bukvic és Petar Pusic állt be. Meshack Ubochioma percei következtek: előbb remekül futott el a bal oldalon, ám beadására jól lépett ki az ellenfél kapusa, majd 22 méterről kapura lőtt, ám a labda elkerülte a kaput. Boér Gábor a 68. percben cserére szánta el magát, Tajti Mátyás helyett Kovács Barnabás lépett pályára. Pár perccel később aztán Eduvie Ikoba és Németh Dániel is beállt, előbbi Sajbán Máté, utóbbi Szalay Szabolcs helyére. A 82. percben Németh Dániel került helyzetbe, ám lövése után védett Marko Malenica. Az utolsó percekre Ubochioma Meshack helyett saját nevelésű játékosunk, Bedi Bence is pályára lépett. A 90. percben a hazai csapatba volt játékosunk, Josip Spoljaric is beállt. Úgy tűnt, nem esik gól a találkozón, ám a hosszabbításban Ramón Mierez gólt fejelt, így az Eszék egygólos előnnyel utazik jövő héten hozzánk Zalaegerszeg.
A vereség ellenére csapatunk végig egyenrangú ellenfele volt az Osijeknek, jövő héten hazai pályán, a ZTE Arénában pedig szurkolóink segítségével még lesz lehetőségünk kiharcolni a továbbjutást.
Edzői értékelés:
Boér Gábor: "Nehéz mit mondani, rengeteg történés volt a találkozón. Talán egy kicsit megilletődötten kezdtünk, az első tizenöt percben sok hibát vétettünk, ami miatt az ellenfelünk önbizalma megnőtt. Ekkor kijött a rutintalanság, sok futballistánknak ez volt az első nemzetközi kupamérkőzése. A fordulás után kiegyenlítetté vált a játék, a második félidőben nem volt benne a gól az Eszék játékában, szerencsétlen szituáció után kaptunk gólt. Hogy mit mondtam a srácoknak a lefújás után? Azt, hogy nem akarok egyetlen lehorgasztott fejet sem látni. Büszke vagyok a srácokra, nyílt maradt a továbbjutás. Köszönjük szurkolóinknak a biztatást, bízom benne, hogy jövő héten a ZTE Arénában ki tudjuk harcolni a továbbjutás."
Összeállítások:
NK Osijek: Malenica - Grzan, Mkrtchyan, Brlek, Drambayev - Caktas (63' Pusic), Jugovic (80' Fiolic), Nejasmic - Fucak (63' Bukvic), Mierez, Lovric (89' Splojaric)
ZTE FC: Senkó - Huszti, Mocsi, Safronov, Gergényi - Meshack, Sankovic, Szendrei, Szalay (75' Németh D.) - Tajti (68' Kovács B.), Sajbán (75' Ikoba)