Végül érvényesült a papírforma az FTC elleni találkozón
Több mint hétezer néző látogatott ki az FTC – ZTE mérkőzésre, ami lendületes iramban kezdődött. A találkozó korai szakasza kiegyenlített játékot hozott, a stabil védekezésre és a labdatartásra koncentráltak a felek.
Az első ziccer Lisztes Krisztián előtt adódott, akinek sikerült egy higgadt csellel áthámoznia magát Várkonyin, majd szemben a kapuval megpróbálta elgurítani a kapus mellett. Dombó azonban bemutatta a mérkőzés első bravúrját, lábbal blokkolta a lapos lövést.
Harminc percnyi játék alatt Abu Fani és Lisztes játéka hordozta magában a legtöbb veszélyt. Előbbi rendre beadásaival zavarta meg a védelmünket.
Csapatunk bátor játékot mutatott és az első játékrész elteltével nem játszottunk alárendelt szerepet a címvédő otthonában. Bár a labdát a Ferencváros birtokolta többet és a kapu elé is többször jutottak el. Igazán nagy gólszerzési lehetőség csak egyszer adódott az első félidőben. (Félidő 0-0)
A második játékrész hazai fölénnyel kezdődött, ami korán meghozta a Fradi vezető találatát. Az 50. percben Civic középre adása után Pesic próbálkozását még sikerült blokkolni, a labda azonban Lisztes Krisztián elé került, aki kapásból, kis szerencsével Dombó lábai között juttatta a hálóba a labdát. (1-0)
Nem sokkal később Marquinhos előtt adódott hatalmas ziccer, a brazil támadó azonban mintegy 12 méterről a kapu mellé tekert.
A 77. percben a tizedik hazai szögletet gólra váltotta a Ferencváros. Abu Fani végezte el a sarokrúgást, Lisztes csúsztatta meg a labdát, ami ezt követően Aaneba elé került, a francia védő közvetlen közelről nem hibázott. (2-0)
Tíz perccel később mintaszerű támadást vezetett végig a Fradi. A csereként beállt Ben Romdhan tört be a szélről, Marquinhoshoz passzolt, majd Zachariassenhez került a labda. A norvég sarokkal készített vissza kapu elé érkező Ben Romdhannak, aki higgadtan lőtte ki a bal felsőt. (3-0)
Dombó Dávid és az előtte helyezkedő hátsó négyesünk kemény munkát végzett és sokáig állta a sarat. A Ferencváros a második játékrészben azonban érvényesíteni tudta bennük lévő támadó potenciált. Az év utolsó bajnoki mérkőzésén a végeredmény, FTC 3 - 0 ZTE.
A téli szünetet követően február 3-ai hétvégén térünk vissza a ZTE Arénába és a Fehérvár FC csapatát fogadjuk majd az OTP Bank Liga következő fordulójában, a pontos kiírás azonban csak a későbbiekben kerül meghatározásra.
Hajrá, Zete!
Összeállítások:
FTC: 90 Dibusz – 17 Civic – 27 Cisse – 75 Aaneba – 23 Pászka – 15 - Abu Fani (80’ Gojak) – 5 – Besić (68’ Baráth) – 50 Marquinhos (90’ Kehinde) – 16 – Zachariassen (90’ Tokmac) – 76 Lisztes – 72 – Pesic (80’ Ben Romdhane)
ZTE FC: 1 Dombó – 4 Lesjak – 41 – Evangelou – 5 Várkonyi – 32 Medgyes – 18 Sankovic – 6 Mim (55’ Meshack) – 27 Bedi – 11 Szendrei (55’ Szalay) – 9 Sajbán – 97 Németh (32’ Croizet)