Az idei szezonban immáron negyedik alkalommal találkozunk a kövesdiekkel

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC csapatával mérettetjük meg magunkat. 

A Kuttor Attila vezette együttes jelenleg egyetlen ponttal áll előttünk a tabellán. Nyolc győzelmet, nyolc döntetlent és tizenkét vereséget gyűjtöttek eddig össze. Az előző fordulóban a Puskás Akadémia otthonába utaztak, ahol összesen három találat született, amelyek közül csupán egyetlen volt mezőkövesdi, így a felcsúti együttes zsebelte be a három pontot. 

Zalaegerszegi csapatunk mögött mozgalmas napok állnak, hiszen a hetet és a felkészülést már új vezetőedzővel kezdték meg, Boér Gábor személyében. Mi az előző fordulót hazai pályán töltöttük, a DVSC érkezett hozzánk, akik el is vitték a három pontot a ZTE Arénából. 

A 2022/23-as szezont tekintve, immáron negyedik alkalommal lépünk pályára a matyóföldiekkel szemben. Pozitív a mérlegünk, hisz két alkalommal is fölényes győzelmet arattunk Mezőkövesden, míg Zalaegerszegen 0-0-s döntetlen született február első hétvégéjén. A szezon talán legfontosabb hete vár csapatunkra, ám vezetőedzőnket egyelőre a soron következő összecsapásról kérdeztük.

Boér Gábor: "Csak pár napunk volt a közös munkára, de azt gondolom, hogy elég lehet. Bizakodó vagyok, mivel jó mentális állapotban van a csapat, a játékosok jól reagáltak a változásokra és az új impulzusokra. A csapat nagy része ismert minket, ez sokat segíthet nekünk. Elégedett vagyok azzal a munkával, amit a héten letettek az asztalra a játékosok és hiszem, hogy jó eredményt tudunk elérni szombaton. Pozitívan tekintünk az előttünk álló kihívásokra!"

Teljes erőbedobással kezdte meg az új stáb és a csapat a közös munkát, a cél pedig az, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsanak a soron következő hat találkozón! Csapatunk már ma útnak indult Mezőkövesdre, azonban Eduvie Ikoba öt sárga lapos eltiltás, Csóka Dániel pedig kisebb sérülés miatt kényszerült az itthon maradásra. 

Hajrá, Zete!

 

Jegyinformációk:

Szombaton (04.29.) a Városi Stadionban van lehetőség a jegyek megvásárlására, illetve online elővételben a jegymester oldalán. Fizetni az összes pénztárban lehet készpénzzel, bankkártyával és OTP-s SZÉP kártyával is.

Jegyár a vendégszektorba: 1.100 Ft 

Jegypénztárak nyitása: 10:15

Kapunyitás: 13:15