ÓRIÁSI VÉGJÁTÉK UTÁN TARTOTTUK ITTHON A PONTOKAT A DVTK ELLEN
Az OTP Bank Liga 19. fordulójában ismét hazai környezetben léphettünk pályára. A Ferencváros után egy újabb remek szezont futó csapat, a Diósgyőri VTK érkezett városunkba. A hétvégi eredmények miatt a mérkőzést már a kieső zónában kezdtük meg és mindhárom pontra szükség volt, hogy elhagyjuk azt.
Szerencsétlen módon kezdődött a találkozó, a 8. percben Safronov ápolás miatt a pálya szélére kényszerült és emberelőnyben a DVTK megszerezte a vezetést. Jurek tekert középre egy bal oldali szögletet, amire Bárdos Bence érkezett Szendrei mellől kibújva. A vendégek védője a többségnek is köszönhetően rendkívül tisztán kapta a labdát, amit bal belsővel, közvetlen közelről a hálóba lőtt. Gundel-Takácsnak nem volt esélye. (0-1)
Meglehetősen sokat kellett várni az első egerszegi próbálkozásra. A 20. percben Nyíri Vince lépett fel a támadással és a tizenhatos bal sarkáról egy jó ívben tekeredő labdát lőtt a hosszú sarok felé. A lövés végül magasnak bizonyult, csak a háló tetejét érintette.
Pár perccel később Edomwonyi kapott egy veszélyes indítást a bal szélen, tempójával megverte a mellette védekező Safronovot és centerezett a túloldalról középre húzódó Acolatse elé. A holland lába lövésre lendült, de Esiti időben ért vissza és rendkívül fontos blokkot mutatott be.
A 26. percben Croizet ugratta ki a bal szélen Krajcsovics Ábelt, fiatal szélsőnk robbanékonyságát kihasználva a boxba vezette a labdát majd bal lábbal, laposan lőtt a hosszú sarok felé. Simon érezte, hogy mi fog történni és leért a próbálkozásra.
Tíz perccel később ismét egy bal oldali szöglet után került ziccerbe a DVTK. Jurek beadásra Gera Dániel tudott felugrani és mozgásával ellentétes irányba megcsúsztatni az ívelést. A játékszer egy hazai védőn is megpattant és így lett igazán veszélyes. Gundel-Takács Bence hatalmasat nyújtózva ütötte ki a jobb sarok felé tartó labdát.
Az első játékrész hajrájában már igazán nagy ziccert nem tudtak kialakítani a felek. Bárdos pillanatnyi emberelőnyben szerzett találatával előnyben volt a DVTK a szünetben. A játékon látszott a betegség miatt távollévő játékosok hiánya, de újabb negyvenöt percnyi játék érkezett, hogy javítsunk.
Öt perccel a második félidő kezdete után ígéretes pozícióból jöhetett a szabadrúgás Dénes buktatását követően. A labda mögé Croizet állt és a lövés helyett a beadást választotta. Az ívelés elsőre Esiti felé szállt, aztán a labda a védőkről pattant Krajcsovics Ábel elé. Krajcsovics bal lábbal kapásból próbálkozott, de a lövés pillanatában kibillentették az egyensúlyából és a játékszer csúnyán fölé szállt.
Az 55. percben egy szép, kombinatív játék után tudtunk kijönni a térfelünkről, aminek végén Csonka indult meg a kapu felé. Nyolcasunk a tizenhatos előteréből, bal lábbal lőtt a jobb sarok felé, a labda mindenki mellett elhaladt, Croizet azonban még reflexből belekanalazott a kapu előtt és a játékszer a felső lécről pattant vissza a nagy ziccer után.
Élénkülni látszódott a csapat, nem sokkal Yohan helyzete után ismét veszélyeztettünk. Nyíri Vince találta magát az ellenfél kapuja előtt és okosan tálalt Dénes elé, aki kapura fordult és közelről laposan, erőből lőtt. A löketet végül Chorbadzhiyski blokkolni tudta.
A 72. percben végre az egyenlítés is összejött. Szendrei indult meg a bal oldalon, de a védők többsége miatt kénytelen volt lelassítani. A labdát Bakti kapta, aki a kapu irányába berobbanó Croizet felé centerezett. A beadást éppen a jobb oldalon fellépő Nyíri elé fejelték ki a diósgyőri védők. Nyíri Vince nem sokat gondolkodott, mintegy tizennyolc méterről jobb lábbal rögtön lőtt és a rövid sarok felé tartó löket a kapufa és Simon között a hálóban kötött ki. (1-1)
A hajrá izgalmas perceket hozott az egyenlítés után. A második félidőt már abszolút dominálta csapatunk és több ziccerünk is akadt. Ezek közül az addigi legígéretesebb Croizet jobb oldalról indított tekerése volt, ami csak centikkel haladt el a kapu mellett a 88. percben.
A ráadásban Sajbán jobb szélről érkező beadását Dénes Csanád Vilmos tudta összeszedni és egy óriási felső kapufát lőtt Simon feje fölé. Itt még nem jött össze a vezető találat, de a hosszabbítás utolsó pillanatiban már igen.
Egy pontatlan felszabadításból Várkonyi vágta előre a labdát, ami aztán Németh Dániel elé került lövőhelyzetben, nem messze a vendég kapu előtt. Németh levette a levegőből lehulló játékszert és már úgy tűnt, hogy mégsem lesz lehetősége pontos lövést leadni, de végül lendített és a labda megpattant egy diósgyőri védőn, így kötött ki a kapuban átverve Simon Barnabást. (2-1)
Óriási hajrával, remek második félidőt produkálva sikerült megfordítanunk a mérkőzést a Diósgyőri VTK ellen. A hosszabbítás és a drámai végjáték ezúttal a mi javunkat szolgálta és rendkívül fontos pontokat tartottunk itthon, a csapat így továbbra is bennmaradást érő pozícióban van.
Végeredmény ZTE FC – Diósgyőri VTK, 2-1.
Márton Gábor és a szakmai stáb munkáját újabb, váratlan betegségek nehezítették, ennek ellenére sikerült győztes csapatot összeállítani.
„Elképesztő, amit ma a csapat véghez vitt. Újabb nehézségek merültek fel a mérkőzés előtt, ezért mindent át kellett szervezni, de a mutatott teljesítményre nincsenek szavak. Véleményem szerint teljesen megérdemelt a győzelmünk, óriási dolog, hogy a csapat kész volt felállni az ellenfél gólja után és jár nekik a gratuláció!”
Nyíri Vince az egalizáló találattal, megszerezte egyben első élvonalbeli gólját is.
„Örülök, hogy zsinórban a harmadik mérkőzésen tudtam kezdeni, úgy érzem megkaptam a bizalmat és élni is szeretnék vele. Az pedig fantasztikus érzés, hogy megszereztem az első NB I-es gólomat. A meccs első felében volt hiányérzetünk, de a folytatásban sikerült kontrollálni a játékot és leírhatatlan érzés volt megélni a pályán az utolsó pillanatban szerzett győztes találatot. Úgy gondolom, már a Ferencváros elleni döntetlen is adott egy löketet, de a mai győzelem tovább segíthet minket, hogy feltöltődve várjuk az Újpest elleni fordulót.”
Németh Dániel utolsó percben érkezett találata három pontot jelent a ZTE FC számára.
„A bekapott gól után jól játszott a csapat, sikerült nyomást gyakorolnunk a Diósgyőrre és sok helyzetet tudtunk kialakítani, melyekből akár hamarabb is születhetett volna vezetés. A találatomnak természetesen nagyon örülök, így, hogy csereként beszállva az utolsó percben a győzelmet jelentette, úgy gondolom talán még értékesebb. Mindenki megtesz mindent azért, hogy a pályán legyen, tehát én is jó játékkal szerettem volna meghálálni a perceket, szerencsére ez most góllal párosult. Rendkívül fontos volt a csapat számára ez a három pont, boldog vagyok, hogy idén is, ilyen hamar sikerült eredményesnek lennem és remélem még több alkalommal is ünnepelhetek majd a tavasszal.”
Két hazai mérkőzést követően, jövő héten már idegenben folytatjuk a bajnokságot. Február 16-án, jövő vasárnap a fővárosba utazunk, ahol az Újpest ellen mérkőzünk meg. A lilák jelenleg a tabella kellős közepén helyezkednek el, győzelemre éhezve, de egy maihoz hasonló eredménnyel sikerülhet a pontszerzés a Szusza Ferenc Stadionban is. Hajrá, ZTE!
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
ZTE FC
1 GUNDEL-TAKÁCS – 3 SAFRONOV – 5 VÁRKONYI – 8 CSONKA – 10 CROIZET – 11 SZENDREI – 13 ESITI (68’ NÉMETH D.) – 17 NYÍRI – 27 KRAJCSOVICS (68’ SAJBÁN) – 67 BAKTI – 99 DÉNES
DVTK
51 SIMON – 5 CHORBADZHIYSKI – 6 BÁRDOS – 10 JUREK (61’ HUSZÁR) – 11 GERA – 15 SANICANIN – 17 ACOLATSE (93' KÁLLAI) – 20 BÉNYEI (71’ VANCAS) – 22 TIEHI (61’ HOLDAMPF) – 34 EDOMWONYI (61’ RAKONJAC) – 50 VALLEJO