Kapott gól nélkül hoztuk le a Gyirmót elleni edzőmeccset
Legutóbbi felkészülési mérkőzésünket a Gyirmót FC Győr ellen játszottuk és magabiztos játékkal, győzelmet arattunk a Merkantil Bank Ligában versenyző sárga-kékek ellen. A találkozón ismét betaláltak Krajcsovics, valamint Bakti és ezúttal Sajbán Máté is eredményes volt.
A 6. percben Esiti kapcsolt le egy gyirmóti támadást a térfelünkön, megindult és nagyszerűen ugratta ki a jobb szélen felfutó Krajcsovics Ábelt. Szélsőnk betolta a labdát védője elé, a kapuig robogott, de a hosszú sarok felé tartó lövés pár centivel mellé ment.
Nem sokkal később egy ajándéklabdából indulhattunk meg három a kettő ellen, Sajbán a bal oldalon felzárkózó Németh Dánielt választotta, aki átvette a passzt, jobb lábára készített majd erős lövéssel próbálkozott, de nem szorította le eléggé, így fölé lőtt.
Bizonytalanságunkból adódva jutott első helyzetéhez a Gyirmót. A védősornak nem sikerült tisztáznia és Horváth Rajmund került ziccerben a kapunk elé. A vendégek támadója szintén az erőt választotta és a labda itt is fölé szállt, Némethnek nem kellett közbeavatkoznia.
A 22. percben megérdemelten szereztünk aztán vezetést. A feljátszó, fiatal Wolf Gergő tűpontos beadást varázsolt a kapu elé, amire a jobb szélről behúzódó Krajcsovics Ábel érkezett. Fiatal szélsőnk nem húzta az időt, kapásból jobb lábbal higgadtan a hálóba passzolt. (1-0)
A félidő további részében fölényben játszottunk. Többet birtokoltuk a labdát, a középpályán stabilak voltunk és sokszor csírájában sikerült elfojtani a sárga mezesek akcióit.
Egyetlen találat született az első játékrészben, a szünet után nem sokkal Nyíri állt be Jack Ipalibo helyére, majd a 66. percben a teljes sorcsere is megérkezett.
A második etap hasonlóan folytatódott. Sokat járattuk a labdát és magasan védekeztünk. Első nagy ziccerünket az 58. percben sikerült összehoznunk, amelyből megszületett a második gólunk is. Egy jobb oldali, gyorsan elvégzett bedobás által Németh tudott bemozogni a védelem mögé, aki rögtön centerezett. Középen Sajbán Máté érkezett és jobb lábbal Kecskés mellett a hálóba tessékelte a labdát. (2-0)
Nem sokkal a sorcsere után Nyíri és Dénes összjátékából utóbbi tudott lövőhelyzetbe kerülni, a tizenhatos jobb széléről bal lábbal a hosszú felé tekert. A vendégek hálóőre nagyot nyújtózva, szögletre ütötte a lövést.
A 77. percben Kiss Bence bal oldali szögletére Várkonyi mozgott be a rövid oldalon és remek ütemben ugrott, valamint fejelt a rövid oldal felé. A Gyirmót kapusa nagy reflexszel szedte ki a léc alól az erős és pontos csúsztatást.
A 80. percben a második sor is betalált. Kiss Bence passza után Croizet tudott kimozogni a védők mögé a bal szélen és rögtön középre tálalt, ahol szinte üres terület tátongott a kapu előtt. Bakti Balázs vette észre a helyzetben rejlő potenciált, berobbant és jobb lábbal a hálóba lőtt a kapus mellett. (3-0)
A második félidőben még nagyobb fölényben játszottunk, a friss játékosok hozta lendület energikus, gyors támadójátékot hozott. A harmadik szerzett találat után már nem adódott sem előttünk sem ellenfelünk előtt komolyabb ziccer, így a végeredmény a negyedik felkészülési meccsünkön ZTE FC – Gyirmót FC Győr, 3-0.
A 2006-os születésű Wolf Gergő először kapott lehetőséget a felnőtt keretben és rögtön gólpasszal hálálta meg a bizalmat.
„Nagyon jó érzés volt pályára lépni az első csapatban, mikor anno elkezdtem a labdarúgást ez volt a célom, az álmom és ez most sikerült. Nagy volt az iram a mérkőzésen és örülök, hogy gólpasszal sikerült bemutatkoznom, ez leírhatatlan érzés. Tovább kell dolgoznom, fejlődni, remélem a szakmai stáb is elégedett volt a játékommal és a jövőben is számítanak majd rám.”
A mérkőzés második találatát Sajbán Máté szerezte, aki szintén megosztotta gondolatait a találkozó után.
„Mindig jól esik gólt szerezni, egy támadónak főleg. Ezen a mérkőzésen sok lehetőségünk volt a gólszerzésre, remek helyeken szereztünk labdákat és szerencsére nekem is sikerült betalálni. A helyzeteinket talán nagyobb százalékban is kihasználhattuk volna, de nagyon nehéz volt a pálya azon, lefagyott részén játszani.”
A téli felkészülés utolsó találkozója közeledik. Január 25-én szombaton újra testvércsapatunk, az NK Nafta otthonába látogatunk majd és ezúttal az ellenfelünk is a Bozsik József vezette Lendva lesz. Hajrá, Zete!
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
- FÉLIDŐ
Németh E. – Bodrogi – Safronov – Csóka – Wolf – Krajcsovics – Esiti – Sajbán – Csonka – Németh D. – Ipalibo (55’ Nyíri)
- FÉLDIŐ
Gundel-Takács – Medgyes – Mim – Croizet – Bakti – Várkonyi – Kiss – Evangelou – Sankovic – Dénes – Nyíri