Összefoglaló: DVSC-ZTE FC
Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a cívisvárosba utaztak kedvenceink.
Vezetőedzőnk első alkalommal szavazott bizalmat Daniel Milovanovikjnak és eltiltását követően Kálnoki-Kis Dávid is visszakerült kezdőcsapatunkba.
A mérkőzés első helyzete hozzánk fűződik, a harmadik percben Bedi ment el a bal oldalon és beadását Koszta lőtte kapura akrobatikus mozdulattal, azonban próbálkozása fölé szállt.
Ezután is támadásban maradt csapatunk és kombinatív játékot mutatott Waltner Róbert legénysége. Nem véletlen, hogy komoly labdabirtoklási fölényre is szert tettünk a játékrész első felében.
A 29. minutumban góllá érett dominanciánk és egy formás akció végén Skribek bombázott Kosicky hálójába. (0-1)
Nem sokkal később szinte le is zárhattuk volna a találkozót; futószalagon érkeztek helyzeteink, először Koszta elől mentettek bravúrosan, majd Lesjak előtt adódott nagy lehetőség, a kipattanót pedig Serafimov fejelhette kapura, de próbálkozása a felsőlécről fölé vágódott.
A pihenő előtt a hazaiak is veszélyeztettek egy ellentámadásnak köszönhetően, de szerencsére stabil lábakon állt a védelmünk.
A vezetés tudatában vezetőedzőnk nem cserélt a szünetben, Huszti Szabolcs azonban három helyen is változtatott a folytatásra.
A második játékrész is hasonló képet mutatott, csapatunk felszabadultan és látványos megoldásokat alkalmazva kézben tartotta az összecsapást.
Milovanovikj és Bedi révén bíztató átlövésekig is eljutottunk.
A 66. percben a semmiből jött az egyenlítés, egy szöglet után Korhut bólintott a kapunkba. (1-1)
Óriási lehetőségünk adódott az egalizálást követően, Babati lekészítését Koszta rúgta kapura, de próbálkozása nem talált utat a hálóba.
A 75. minutumban a debreceniek jobb szélsője gyönyörű tekeréssel riogatott, kísérlete pedig a keresztlécen csattant.
Együttesünk mindezek ellenére ismét tudott ütemet váltani, és egy gyönyörű akció végén Eros Grezda vágta a hálóba Gergényi Bence labdáját. (1-2)
A hátralévő időben kedvenceink hősiesen állták a sarat, és kivívták az első győzelmünket a 2021/22-es versenykiírásban!
Gratulálunk, fiúk! Hajrá, ZTE!
Edzői értékelés
Waltner Róbert: Mindig nehéz játszani Debrecenben, húsz éve is nehéz volt és valószínűleg tíz év múlva is az lesz. Egy jó meccset láthattak a szurkolók és úgy gondolom, hogy megérdemelten győztünk. Sok helyzetünk volt az első félidőben és a másodikban is volt pár. Felkészültünk a Debrecen játékából és tudjuk, hogy sok erősségük van, de ahogy nekünk is, nekik vannak olyanok, amiben kevésbé jók. Mi próbáltuk erre építeni a taktikánkat. Mezőnyben többnyire kiegyenlített volt a játék és ha labdát szerzett a Loki, akkor a gyors embereikkel könnyen tudtak átmenni védekezésből támadásba. Örültem, hogy a kapott gól után nem zuhantunk össze, hanem a győzelemért játszottunk és jött is a gól. Bízok benne, hogy az első győzelem ad egy lökést a csapatnak és még nagyobb önbizalommal és akarattal fogunk játszani a következő mérkőzésen.
Összeállítások
DVSC: Kosicky – Kusnyír, Baráth, Korhut, Ferenczi – Dzsudzsák – Szécsi (80’ Ugrai), Varga, Babunski (46’ Soltész), Bévárdi (46’ Pintér) – Tischler (46’ Sós)
ZTE FC: Demjén – Lesjak (75’ Huszti), Serafimov, Kálnoki, Gergényi – Sankovic, Bedi – Milovanovikj (69’ Grezda), Koszta (78’ Spoljaric), Skribek (78’ Meshack) – Babati (69’ Halilovic)
Gólok: Korhut, Skribek, Grezda
fotók: dvsc.hu