A PAKS ELLEN SZEREZTÜK MEG ELSŐ GYŐZELMÜNKET A BAJNOKSÁGBAN

Az OTP Bank Liga 3. fordulóján a Paksi FC csapatát fogadtuk a ZTE Arénában, ahol továbbra is első győzelmünkért hajtottunk. A felállás egy helyen változott a Puskás Akadémia elleni mérkőzéshez képest, Németh Dánielt, Bakti Balázs váltotta a kezdőben.

Bátor játékkal, energikusan kezdtek a csapatok és ennek köszönhetően már az első tíz percben mindkét fél előtt adódott ziccer. Előbb Dénes verte meg védőjét a jobb oldalon és gurított középre, a labda azonban kissé lelassult és tisztázni tudtak a vendégek. Nem sokkal később pedig Zimonyi tudott kiugrani a zalaegerszegi védők között és a lövését követően Gundel-Takács nagy védést mutatott be.

Negyedóra elteltével a Paks kétszer is próbálkozott távoli lövéssel. Elsőként Balogh lőtt nem sokkal a bal kapufa mellé, majd Silye is próbálkozott, ő bal lábbal, a tizenhatos sarkáról kínálta meg a hálóőrünket, aki biztos kezekkel védte az erős, lapos löketet.

A 21. percben megszereztük a vezetést Bakti Balázs révén. Rendkívül fontos szituációban választotta el a labdától Várkonyi az ellenfél támadóját, majd a kontrából Déneshez került a labda, aki szépen tartotta meg és annál szebben tekert a jobb oldalon, üresen induló Bakti elé. Balázs nem állt meg a kapuig és elgurította a hosszú sarkot a spárgázó Simon lába alatt. (1-0)

A Paks rendkívül magasan védekezett az első félidőben, így többször is lehetőségünk volt a gyors támadások vezetésére. Bakti és Dénes rendkívül aktívak voltak és kettejük összjátékából kerültünk ismét helyzetbe a 35. percben. Sajbán kapott egy élesen középre lőtt passzt Baktitól, kilencesünk beleért a labdába, azonban lőni nem tudott, így bosszantóan nagy ziccer maradt ki.

Az első játékrész végén még Dénes próbálkozhatott lövéssel a tizenhatoson belülről, Simon azonban résen volt és nagy védéssel tartotta az egy gólos különbséget a két csapat között. Színvonalas és izgalmas játékot láthattunk, elől és hátul is nagy fókuszt igényelt a meccs tempója. A szezon során először, előnyben pihenhettünk meg a szünetben. FÉLIDŐ, ZTE FC 1 – 0 PAKSI FC

Az elsőhöz hasonlóan kezdődött a második etap, rögtön egy hatalmas lehetőséggel indítottunk. Sajbán passza után Mim került lövőhelyzetbe mintegy 20 méterre a Paks kapujától, lövése védhetetlenül tartott a jobb felső sarokba, a labda azonban a két léc találkozásánál szétforgácsolta a kaput.

Dénes Csanád Vilmosra továbbra sem talált ellenszert a vendég védelem és az 51. percben ismét helyzetbe került a fiatal támadó. Már a tizenhatoson belül járt, amikor megpróbálta okosan átpöccinteni a labdát a kiérkező kapus válla felett, Simon azonban jó ütemben jött ki és elakadt benne a trükkös próbálkozás.

A 62. percben megdupláztuk az előnyt. Magasan az ellenfél térfelén, Sajbán tudott fejjel beleérni a labdába, ami aztán Németh elé került. Németh Dániel az előtte álló védő lábai között ugratta ki a bal oldalon felfutó Mim Gergelyt. Mim higgadtan helyezett a bal alsó sarokba, esélyt sem adva a vendég hálóőrnek. Fél órával a mérkőzés vége előtt két gólra növeltük a különbséget. (2-0)

Továbbra sem álltunk meg, nem sokkal a második találat után Dénes passzolt az ötös sarkán helyezkedő Sajbán elé, aki rögtön kapura fordult és éles szögből lőtt. Simon a reflexeit használva ütötte szögletre a labdát.

A 68. percben aztán gólpassza után Németh Dániel saját maga is bevette az ellenfél kapuját. Mim futott el a jobb a szélen teljesen szabadon a kissé kinyílt paksi védelem mögé és nagyszerűen centerezett a középen érkező Németh elé. A csereként beállt támadó belsővel helyezte a játékszert a hálóba. (3-0)

Negyedórával a meccs vége előtt Kiss Bence ívelt a bal oldalról, a beadás Sajbán Máté fejét találta meg, aki szinte már háttal a kapunak tudta célba venni Simon hálóját. A fejes veszélyesen ment, de az egyébként nagy bravúrokat bemutató kapus ismét leért a labdára.

A 82. percben szépíteni tudott a Paks. A cserék hozták össze a vendégek találatát, Ötvös Bence kapott Harasztitól egy lövésre lekészített labdát pár méterre a kapunktól. Szép labdajáratás után Ötvös laposan, jobb lábbal a kapu jobb sarkába gurított. (3-1)

A hátralévő időben magabiztosan tartottuk a két gólos különbséget, a négy perces hosszabbítás alatt azonban még egy kapufáig eljutott a Paks, ami Böde Dániel nevéhez fűződött. Nagyszerű játékkal, három találattal vívtuk ki a szezon első győzelmét, Zalaegerszegen tartva a három pontot.
VÉGEREDMÉNY, ZTE FC 3 – 1 PAKSI FC

Márton Gábor, vezetőedző így nyilatkozott a mérkőzés után:

„Az első két forduló után is említettem, hogy jól játszottunk, de elkövettünk olyan hibákat, amik aztán vereséghez vezettek. Most ugyanolyan, sőt jobb játékot is mutattunk, ami győzelemmel is párosult, nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapat. Sok az új, fiatal játékos a keretben, akik alacsonyabb osztályból érkeztek. Szükségük van a bátorításra és hozzá kell szokniuk az élvonalhoz. Ebben is próbál segíteni nekik a szakmai stáb és örülünk neki, hogy ennek van látszata.”

A sorsolás továbbra is nehéz, a következő fordulóban a Fehérvár FC otthonába látogatunk majd, augusztus 18-án. Az első két fordulóban elszenvedett vereség után végre megszületett az első siker is, így sokkal nagyobb lendülettel tudunk majd Székesfehérvárra utazni, hogy pontot raboljunk a Sóstói Stadionból. HAJRÁ, ZETE!

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

ZTE FC

1 GUNDEL-TAKÁCS 3 SAFRONOV 5 VÁRKONYI 6 MIM 9 SAJBÁN 11 SZENDREI 18 SANKOVIC 23 MEDGYES 49 KISS 67 BAKTI (58’ NÉMETH) 99 DÉNES (83’ CSÓKA)

PAKSI FC

25 SIMON – 2 KINYIK – 5 VÉCSEI (46’ WINDECKER) – 8 BALOGH – 12 VAS – 14 SILYE (75’ ÖTVÖS) – 15 ZIMONYI (46’ SZABÓ) – 18 GYURKITS (57’ HARASZTI) – 20 KOVÁCS – 24 LENZSÉR – 29 TÓTH (56’ BÖDE)