Összefoglaló: ZTE FC II - Sopron SC 2-1 (1-0)

Az NB III Nyugati csoportjának versenyfutása is célegyenesébe érkezett.

A 33. játéknapon a Sopron SC csapatát fogadtuk hazai környezetben.

Igazán parázs összecsapást hozott a mérkőzés és Zimonyi Dávid révén egészen korán, már a 19. minutumban vezetéshez jutottunk. Támadónk egy jogosan megítélt büntetőt értékesített magabiztosan. (1-0)

Az első félidő másik kulcsjelenete a 34. percben zajlott le, a vendégek kilencesét, Kustor Noelt kiállította a játékvezető.

Az első játékrészben már nem változott az eredmény, és elmondható, hogy csapatunk éretten futballozott és kézben tartotta a találkozót.

Bozsik József vezetőedzőnk a 80. percben pályára küldte Németh Dánielt, aki a veszélyesen futballozó Szalay Szabolcsot váltotta. Egy perc sem telt és 17 éves támadónk – mint később kiderült – létfontosságú gólt jegyzett! (2-0)

Ez annak köszönhető, hogy a találatunkat követően a soproniak is a kapuba találtak és a 82. minutumban 2-1-re módosították az állást.

A hátralévő időben gól már nem esett, azonban egy újabb kiállításra sor került, Krizsonits Mátyás hagyta el a játékteret idő előtt.

Ez a siker még sokat érhet a végelszámolásnál. Szép volt fiúk!

 

Összeállításunk

Gyurján – Czuczi, Németh E., Sebestyén, Hegedűs – Kovács, Kun, Vass – Szalay, Zimonyi, Papp

Pályára lépett még: Fehér, Németh D., Csóka és Abért.

Gólszerzők: 19. Zimonyi, 81. Németh D.; ill. 82. Kalmár

 

Edzői értékelés

Bozsik József: Jól alakult számunkra a mérkőzés, hiszen már az első félidőben emberelőnybe kerültünk, azonban ezzel élni is kellett. Nagyon okosan, türelmesen és taktikusan futballoztak ma a srácok, egyetlen rövidzárlatunk a kapott gólnál történt, de utána már nem adtunk esélyt ellenfelünknek a gólszerzésre, sőt mi kerültünk kétszer is ziccerbe. Szerdán és ma is nagyon elégedett lehettem a csapattal, mind játékban, mind mentalitásban és a kettő eredményeként jöttek a győzelmek. Ezen az úton tovább! Gratulálok mindenkinek!