Márton Gábor nem először húzott meg fontos változtatásokat a félidőben, amikor a játék képe nem azt mutatta, amit a csapat eltervezett. Az MTK elleni mérkőzés ékes példája annak, hogy a padról beszállva is lehet kiemelkedőt nyújtani.
GUY HADIDA beállásával egy rendkívül precíz pontrúgó érkezett a pályára és ezt ki is használtuk az 52. percben, amikor az ő gólpasszával sikerült felzárkóznunk az eredményjelzőn.
- Milyen érzés a padról beállva, különbséget hozni és fontos szereplője lenni az összecsapásnak?
- Természetesnek veszem, hogy én is fontos eleme lehetek a csapatnak. Nem titkolom, már az első percektől szeretnék a pályán lenni, de azon dolgozok, hogy akár csereként is a lehető legtöbbet nyújtsam. Minden percet kihasználok, amit a vezetőségtől megkapok, hogy segítsem a csapatot és boldoggá tegyem a szurkolókat.
- Mondhatni a pontrúgások specialistája vagy, sokat gyakoroljátok ezeket a szituációkat?
- Ezek kivitelezésében rengeteg órányi munka van. Nincs titkos receptje, kemény munka, türelem, sok-sok gyakorlás az, ami meghozza a kívánt eredményt.
- Veretlenek maradtatok hazai közönség előtt a tavaszi szezonban. Nyugodtabb a csapat a kiváló februári teljesítmény után?
- A labdarúgásban sosem lehetsz teljesen nyugodt és elégedett. Mindig van hova fejlődni és a lehető legtöbb mérkőzést szeretnénk győzelemmel zárni. Haladni felfelé a ranglistán.
GRUBER ZSOMBOR, Csóka szépítő találata után szinte azonnal szállította az egyenlítést jelentő gólt is. A fiatal támadó immár harmadik alkalommal volt eredményes az érkezése óta.
- Hogy érzed magad a tegnapi mérkőzés után?
- Hálás vagyok minden pályán töltött percért, amit megszavaznak nekem. Boldog vagyok, hogy gólokkal is segíteni tudom a csapatot.
- A tegnapi gólod tetszetős volt. A védők megbolondítása után, a kíméletlen befejezés már rutin volt?
- Igen, szerintem is ez volt az eddigi legszebb gólom ZTE mezben. Szeretem felvállalni az 1-1 elleni játékot, de ne feledkezzünk meg Szendrei Norbiról, akitől nagyon jó ütemben kaptam vissza a labdát. Ezután már csak arra koncentráltam, hogy higgadtan fejezzem be az akciót.
- Nem tűnt teljesen spontánnak a gólöröm, elárulod mit üzentél vele?
- Ezt sajnos egyelőre még titokban kell tartanom, de a szezon végén esetleg visszatérhetünk rá. 😊
Nem ez volt az első eset, hogy a vezetőedző akár 45 percnyi bizalmat szavazott azoknak, akik a kispadról figyelték az első félidő történéseit. A remek változtatások miatt sokszor változik a játék képe a szünet után, ide sorolhatjuk akár a Paks elleni fordítás esetében Croizet góljait, vagy éppen Mim Geri lendületét, gólpasszát. A mestert hamarosan egy vele készített interjúban is megkérdezzük majd arról, hogy honnan ered ez az erős bizalom a cserejátékosok felé.
Guynak és Zsombornak köszönjük a válaszokat és sok sikert kívánunk a DVSC elleni bajnokihoz!