Sajbán Máté gólja három pontot ért a 12. fordulóban
Szakadó esőben kezdték a mérkőzést a csapatok, ami igazi „6 pontos” összecsapásnak számított, miután a kezdőrúgás idején mindkét egyesület a kiesési zónában tartózkodott a tabellán.
A 16. percig kellett várni az első igazán veszélyes lövésre, Camaj kapott egy hosszú indítást a bal szélen, befelé indulva próbálta eltekerni a hosszú oldalt, a labda nem sokkal haladt el a kapufa mellett.
Három perccel később labdát veszítettünk a félpályán, a hazaiak két gyors passzal megteremtették a lövőhelyzetet, Nikolov azonban 17 méterről a kapu fölé lőtt.
A 24. percben megszületett az első ZTE helyzet, egy mélységi indítás után Bedihez került a labda, aki alaposan megforgatta Cipeticet, majd bal lábbal a rövid felsőt célozta meg. Kovács résen volt és szögletre ütött az erős lövést.
Hat percre rá Ötvös emelte be a labdát a 16-os területére, Nikolov okosan készítette vissza Baloghnak, aki egyből tekert. A lövés még egy védő lábán is megpattant, de ez sem zavarta meg hálóőrünket, aki biztos kezekkel dőlt rá a játékszerre.
Nikolov nem először vette észre hogyan tudna lövőhelyzetet kialakítani csapattársainak, a 34. percben ismét az ő lekészítéséből próbálkozott a Kisvárda, Melnik lövését azonban blokkolta Evangelu.
A 44. percben ezúttal Camaj készített le a lendületből érkező Melnik elé, a hazaiak nyolcasa a kapufa külső részét érintve az oldalhálóba lőtt.
Az időjárási körülmények megnehezítették a felek dolgát, helyzetek itt is-ott is alakultak ki, gólt azonban egyik csapat sem tudott szerezni 45 percnyi játék után.
A második félidő első nagy ziccere a Kisvárda előtt adódott, Navratil kapott egy remek keresztlabdát Camajtól az 53. percben, a hazaiak támadója azonban közelről, kapásból a kapu mellé lőtt.
Rövid időn belül a második helyzetét is elpuskázta a hazai egyesület, egy ZTE szögletet követően Camaj kapott pontos indítást. A montenegrói támadó hasonló mozdulatokkal cselezte magát közelebb a kapuhoz, mint tette azt Bedi az első játékrészben. Bal lábas lövése azonban elgurult a hosszú-kapufa mellett.
A mélyen helyezkedő, felállt védelemmel szemben nehezen alakítottunk ki veszélyes helyzeteket, esélyeinket a rögzített szituációkban és a távoli lövésekben kerestük.
A 73. percre többet birtokoltuk a labdát és néhány perc leforgása alatt, Mance, majd Croizet is próbálkoztak a tizenhatoson kívülről. Utóbbi lövéséből szöglet lett, amit maga Yohan Croizet ívelt középre. Evangelu fejesét még védte Kovács, de a kipattanó Sajbán Máté elé került, aki közvetlen közelről nem hibázott. (0-1)
A vezető gól után nyomást helyezett ránk a hazai egyesület, csapatunk viszont állta a sarat és igazán nagy ziccerig nem jutott a Kisvárda a rendes játékidőben.
A hosszabbítás még hozott izgalmakat, a 94. percben Ilievski kapott labdát szembe a kapuval, lövését Dombó Dávid bravúrral védte. Ez a mentés pedig három pontot ért, nem sokkal később ugyanis Bognár Tamás játékvezető végett vetett a találkozónak. Kisvárda Master Good – ZTE FC, 0-1.
Boér Gábor cseréi pozitívan változtatták meg a játék képét, és egy rendkívül nehéz, valamint fontos mérkőzésről hoztuk haza a három pontot. Csapatunk ezzel megszerezte idei harmadik győzelmét is az OTP Bank Ligában és a kieső zónán kívülről várhatjuk az MTK elleni találkozót.
Külön köszönjük minden kedves szurkolónak, aki bevállalta a hosszú utat, hogy buzdítsa csapatunkat, Hajrá Zete!
EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:
Boér Gábor: „Azt, amit terveztünk sikerült megvalósítani, eredmény szempontjából biztosan. Illetve úgy gondolom, hogy játék szempontjából is: egy intenzívebb csapatot szerettünk volna az első félidőre, a második félidőt tekintve pedig szerettünk volna úgy frissíteni, hogy még nagyobb lehetőségek, támadások jöjjenek a játékba. Ez többé-kevésbé meg is valósult. Nagyon fontos három pont: idegenben voltunk, fontos volt, hogy a szerdai kupából pozitív hozzáállást hozzunk magunkkal, illetve ezzel a győzelemmel ismét sikerült a vonal fölé kerülnünk, úgy gondolom ez a mérkőzés most duplán értékes.”
Mátyus János: „Ezt a játékot eredményekben, gólokban, pontokban és győzelmekben számolják. Úgy gondolom, hogy játékban senki sem kerekedik felénk. Nagyon sokat foglalkozunk a pontrúgásokkal, mégis mindig minden mérkőzésen szögletből kapunk gólt. Úgy gondolom, hogy a támadójátékunkkal nincsen probléma, több lehetőségünk is volt. Borzasztóan fájó, hogy nem szereztünk pontot. Ettől függetlenül töretlenül bízom abba, hogy a rám bízott feladatot megoldom, ami roppant nehéz lesz, de bízom benne, hogy megindulunk felfelé.”
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
KISVÁRDA: 1 KOVÁCS 14 CIPETIC – 23 SZÉLES – 3 JOVICIC – 19 ALIC – 8 MELNIK – 6 ÖTVÖS – 20 NAVRATIL (77’ ILIEVSKI) – 5 NIKOLOV (71’ MAKOWSKI) – 7 CAMAJ (71’ VIDA) – 17 BALOGH (85’ CZÉKUS)
ZTE FC: 1 DOMBÓ – 30 TODOROSZKI (57’ HUSZTI) – 41 EVANGELU – 21 CSÓKA – 27 BEDI – 33 SZAFRONOV – 8 SOLTÉSZ (57’ MESHACK) – 9 SAJBÁN – 11 SZENDREI (64’ SANKOVIC) – 32 MEDGYES (46’ CROIZET) – 97 NÉMETH (46’ MANCE)