Első csapatunk után fiataljaink is öt gólt lőttek
Az NB III. Nyugati csoportjának 7. fordulójában az újonc, Móri SE csapatát fogadták fiataljaink vasárnap délelőtt. Koller Zoltán több visszajátszóval is számolhatott.
A mérkőzést az első pillanatától domináltunk, az első komoly helyzetig azonban a 14. percig kellett várni. Huszti András beadását Papp Csongor lőtte a kapu mellé.
Egy perccel később Varga Balázs veszélyeztetett, közeli lövését Németh Ervin hárította.
A 22. percben Papp Csongor beadását Csóka Dániel fejelte a hálóba. (1-0)
A 35. percben Balogh László került helyzetbe a hazai kapu előtt, Németh Ervin lábbal védett bravúrosan, ám közben pedig a partjelző is lest intett.
Az első félidő hajrájában, egy szögletet követően Mim Gergely volt eredményes fejjel. (2-0)
Két gólos hazai vezetéssel ért véget az első játékrész.
A 48. percben Papp Csongor próbálkozott, lövése néhány centivel kerülte el a kaput.
Az 54. percben büntetőhöz jutott csapatunk, Klausz Milán pedig nem hibázott, magabiztosan lőtt a jobb alsó sarokba. (3-0)
Alig három perccel később Boros Zsombor szép egyéni akció után passzolt a kapus mellett a hálóba. (4-0)
A 68. percben Mim Gergely beadására ketten érkeztek, Boros Zsombor pedig közelről bombázott a kapuba. (5-0)
A 80. percben Klausz Milán cselezte ki a vendégek védőit és kapusát, azonban lövése néhány centivel kerülte el a kaput.
A véghajrában egy beadást követően Varga Balázs volt eredményes, ezzel megszerezve a vendégek szépítő gólját. (5-1)
A pontvadászat következő fordulójában második csapatunk Bicskére látogat, szeptember 11- én, 18.00-kor lépnek pályára.
ZTE FC II. – Móri SE 5-1 (2-0)
ZTE FC II.: Németh (76’ Sinkó), Gergely, Kovács B. (61’ Murár), Klausz, Kryvotsiuk, Huszti (61’ Jóna), Safronov (61’ Baloteli), Csóka (82’ Bedővári), Boros, Papp, Mim.
Móri SE: Meszlényi, Zsédely (60’ Végvári), Erni, Balogh, Lattenstein (60’ Ferencz), Kovács K., Farkas (89’ Paulik), Tar (74’ Tölgyesi), Varga, Sötét, Bozai (46’ Hajdu)