Összefoglaló: Érdi VSE - ZTE FC II 1-1 (1-0)
Felnőtt csapatunk mérkőzését az időjárás szakította félbe, második keretünk pályára lépése pedig az M7-es autópályán történt súlyos baleset miatt csúszott harminc percet. Fiataljaink egy órával később tudtak csak megérkezni Érdre, ami emeli a megszerzett egy pont értékét!
Stabilan kezdtük a mérkőzést és rögtön mezőnyfölényt harcoltunk ki. Beke már a harmadik percben a kapussal szemben találta magát Bobál kiugratása után, azonban Kertész földöntúli védést mutatott be.
Ezután is mi kezdeményeztünk, a hazaiak kivárásra es kontrákra rendezkedtek be, azonban ezeket jól kontrolláltuk. Köcsének nem is volt dolga egészen a félidő utolsó percéig. Ekkor fiatal kapusunk rosszul mozdult ki egy szögletre, Csiszár a kapu fele bólintott és menteni igyekvő védőink már csak a gólvonal mögül tudtak tisztázni! (1-0)
A félidőben több cserére is sor került, és Bozsik József játékrendszert is váltott. Ez olyan jól sült el, hogy percről percre fokozni tudtuk a nyomást a hazai kapun, több ígéretes akciót is vezettünk, de igazi helyzetig azonban nem jutottunk el. Egészen a 75. percig kellett várni az egyenlítésünkre, ekkor Szalay beadása után Megyesi vágta a felső léc alá a labdát a hosszúról! (1-1)
A maradék időben mindent megtettünk a győztes gól megszerzése érdekében, de a hazaiak rutinosan lehozták az utolsó negyedórát. Összességében elégedettek lehetünk az egy ponttal, mivel hazai pályán komoly játékerőt képvisel az Érd.
Folytatás vasárnap a Veszprém csapata ellen a stadion mögötti “Ketrec” pályán 16.00-tól. Hajrá, ZTE!
Edzői értékelés
Bozsik József: A mérkőzést megelőző körülményeket tekintve mindenféleképpen nagy dolog a pontszerzés. Gratulálok a srácoknak, mert egy igazán rutinos csapat otthonában rendkívül közel voltunk ahhoz, hogy akár a három pontot is begyűjtsük!
Összeállításunk: Köcse – Tanasin, Dóczi, Bobál D., Jóna B. – Őr M. (Megyesi) – Szökrönyös Z. (Csóka D.), Szántó (Papp L.), Németh D., Szalay – Beke (Fehér B.)