Szombat délután folytatódik a bajnokság!

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a Paksi FC csapatát fogadjuk.

Korábbi vezetőedzőnk, Waltner Róbert legénysége jelenleg egy hellyel előttünk, a tabella ötödik helyén áll, tizennégy ponttal. Az általuk megszerzett pontszám négy győzelmet, két döntetlent és három vereséget foglal magában. A tizedik fordulóban hazai pályán veszítettek három pontot a Puskás Akadémia csapata ellen, ahol egy 1-3-as végeredmény született, a felcsúti együttes javára.

A nyári játékosmozgás náluk sem maradt el, a csapathoz érkezett: Bőle Lukács, Debreceni Zalán, Dezamits Dominik (aki távozott is kölcsönbe), Hahn János, Kádár Tamás és Varga Barnabás. Kölcsönből pedig visszatért Lorentz Márton. 

Búcsúzott a paksiaktól Bognár Dávid, Bognár István, Medgyes Sinan és Pethő Bence. Továbbá távozott az együttestől a tavalyi szezon gólkirálya is, Ádám Martin, aki harmincegy góljával rekordot döntött, hiszen a hazai élvonalban 1981 óta senki nem jutott el harminc megszerzett gólig egy idényen belül. A mindenki számára jól ismert Böde Dániel pedig immáron csapatmenedzseri pozícióban erősíti tovább az első csapatot.

Csapatunk az előző fordulóban a Vidi együttesét látogatta meg, ahonnan egy utolsó perces, bravúros egyenlítés után, egy ponttal távoztunk. Ezzel jelenleg a tabella hatodik helyét foglaljuk el, tizenkét ponttal: ez három győzelmet és ezzel a számmal megegyező döntetlent és verséget jelent csapatunk számára.

Ricardo Moniz: „Tiszteljük a Paksot, nem lesz könnyű ellenfél. Tudjuk, hogy a vezetőedzőjük Zalaegerszegen dolgozott, így presztízs mérkőzés vár rá is. Nagyon kiegyensúlyozott a magyar bajnokság, szinte minden mérkőzés kétesélyes. Csapatunk most is 120 százalékos mentális felkészültséggel fog kifutni a pályára. Bízom a hazai atmoszférában és a szurkolóinkban, akiknek a támogatásával magabiztosan és eredményesen tudunk játszani az elkövetkezendő két hazai mérkőzésen” - nyilatkozta honlapunknak a mérkőzésről a holland szakember.

Legutóbb 2019 szeptemberében tudtunk nyerni a Tolna megyei együttessel szemben, így több szempontból is megpróbáltató forduló áll csapatunk előtt, ahol a ti biztatásotokra is szükség lesz!

Gyertek és szurkoljatok nekünk a helyszínen, online már elérhetők a jegyek ITT!

Folytatódjon a harc a pontokért, hajrá, Zete!

 

Zete Shop nyitvatartás:

Péntek: 14:00-19:00

Szombat: 9:00-14:45

 

Meccsnapi információk:

Kapunyitás: 13:45

Jegypénztárak nyitása: 12:45