A HOSSZABBÍTÁSBAN DŐLT EL AZ OTP BANK LIGA NYITÓMÉRKŐZÉSE

Szendrei Norbert vezette ki csapatunkat a pályára a magyar labdarúgó NB I. 123. idényének nyitómérkőzésén, a ZTE Arénában. A kapuban Gundel-Takács Bence kapott helyet, Dénes Csanád Vilmos pedig kezdőként debütált az élvonalban.

Nagy iramban kezdte a találkozót az MTK, több támadásuk is eljutott a büntetőterületünkre, a befejezések azonban vagy a védőinkben akadtak el, vagy pontatlan lövéssel értek véget. A kezdeti rohamokat átvészelve aztán mi is többet birtokoltuk a labdát és rendre átléptük a felezőt.

Az első ZTE helyzet a 13. percben adódott, amikor Mim fejjel tolta el a labdát védője mellett, végig robogott a bal oldalon és higgadtan gurított vissza a tizenhatos vonalánál helyezkedő Kiss Bencéhez. Kiss lapos, rövidre tartó lövéssel próbált meglepetést okozni, de a labda elgurult a kapufa mellett.

A 21. percben ismét Mim megindulásában láthattunk reményt, ezúttal a pálya centruma felé tolta meg a labdát és nagyszerű ütemben ugratta ki a középen, védők közt kimozgó Spoljaricot, a passz egy kissé hosszúnak bizonyult és Demjén kikísérte azt.

Nem sokkal később Dénes lerázva védőjét nagy tempóban lopta a távolságot a jobb oldalán és mikor elfogyott előtte a szabad terület keresztbe ívelt. Mim Gergely megszelídítette a labdát majd ismét Kiss Bencét választotta, aki hasonló módszert alkalmazott, mint korábban. A labda ezúttal is a kapu mellett haladt el.

Dénes megindulásiban többször is láthattunk fantáziát. A mérkőzés harmadához közeledve elsőként egy Szendreitől kapott labdát gurított vissza Sajbán elé, amit Máté tiszta lövőhelyzetből eresztett a kapu fölé. Ezt követően pedig a támadással bal oldalt fellépő Medgyes adott rendkívül jó átadást Dénes felé, a kapu túloldalához, amit, ha Vili talán első szándékból próbál kapura lőni, a védők nem tudtak volna szögletre tisztázni.

A 34. percben a találkozó első védése is eljött, amit Gundel-Takács mutatott be. A nagyszerű rúgótechnikával rendelkező Antonov érkezhetett egy lecsorgó, szabad labdára a bal oldalon és mintegy tizenkét méterre a kapunktól tisztán lőhetett. Az erős lapos lövést Bence lábbal hárította.

Két perc volt csupán hátra az első félidőből, amikor Polievka kapott egy jó ütemben érkező, rendkívül veszélyes labdát a védők mögé. Gundel-Takács ezúttal egy az egyben találta magát a szlovák gólkirállyal, de kapusunk nagyszerűen zárta a szöget és az MTK addigi legnagyobb helyzete nem hozott vendég vezetést.

Az első játékrészben nem féltünk átengedni a labdabirtoklást a vendégeknek, a labdaszerzés utáni átmeneteket azonban, annál nagyobb bátorsággal és sebességgel hajtottuk végre. Mim és Dénes kreatív játéka ígéretes volt, újdonsült hálóőrünk pedig többször is hozzájárult ahhoz, hogy ne hátrányban térjünk pihenőre. FÉLIDŐ, ZTE FC 0-0 MTK BUDAPEST.

A folytatás első negyedórája nem hozott változást a játék képét illetően. Mindkét csapat türelemmel építette a támadásait az eredmény tudatában. A 70. percre már friss erőként Németh, Croizet és Vogyicska Balázs is a pályán voltak.

A meccset kissé töredezett, lassú, sokszor ideges játék jellemezte mindkét fél részéről. A második félidő túlnyomó része eseménytelenül telt. Legtöbbet az MTK védőhármasa járatta a labdát, ami egy visszazárt, szervezett Zete védelemmel szemben találta magát.

Gundel-Takács továbbra is magabiztosan húzta le a magasan középre érkező labdákat, valamint Várkonyi Bence éberségét is kiemelhettük, aki rendszeresen jól lépett közbe egy esetleges emberelőnyben vezetett vendég támadás során.

A hajrá még tartogatott azért izgalmakat. A 84. percben épp a meccs egyik legjobbja, hálóőrünk adott el egy hajmeresztő labdát, amit a csereként beállt Jurina mintegy tizennyolc méterről az üres kapu mellé gurított. Pár perccel később pedig Croizet ugratta ki Németh Dánielt, aki bár eltudta tolni a kapujából kiérkező Demjén mellett a labdát, területet már nem kapott a visszaérkező Varju mellett és a vendégek védője blokkolni tudott.

A hosszabbításban aztán egy ismét szélről érkező beadás meghozta a mérkőzés első gólját. Stieber Zoltán kanyarított középre a bal oldalról, amit Marin Jurina fejelt nagyon pontosan a jobb alsó sarokba. A 91. percben két cserejátékos hozta össze az MTK vezetést jelentő találatát.

Az utolsó utáni pillanatokban Croizet hosszú bedobása Csonka elé pattant, aki a labdát fejjel próbálta a kapu irányába a terelni, a játékszer azonban elakadt az előtte helyezkedő védőben. A játékosok egyhangúan kezezést jeleztek, amit a VAR aztán hosszasan vizsgált, Káprály Mihály, játékvezető végül nem ítélt büntetőt és lefújta a mérkőzést.

A két egyesület utoljára 2011-ben játszott gól nélküli döntetlen és ez bár nem sokon múlt, most sem következett be. A találkozó hajrájában a fővárosiak számára jött ki jobban a lépés és elvitték a három pontot a ZTE Arénából. VÉGEREDMÉNY, ZTE FC 0-1 MTK BUDAPEST.

Márton Gábor, vezetőedző így nyilatkozott a mérkőzést követően:

„Sajnálom a csapatot, mert nagyon jól játszottunk és az ellenfelünk előtt nem sok lehetőség adódott. A labdarúgás néha igazságtalan és úgy gondolom a mai napon is az volt. A mutatott játék abszolút pozitív volt számomra és csak a gól hiányzott, sajnos a kihagyott helyzetek megbüntettek minket. Örülünk neki, ha vannak jó egyéni teljesítmények a mérkőzések során és a mai napon a csapat valamennyi játékosa jól játszott.”

Legközelebb idegenben lesz lehetőségünk javítani. Augusztus 4-én, a bajnokság második fordulójában a Pancho Arénában mérkőzünk meg a Puskás Akadémia csapatával. HAJRÁ, ZETE!

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

ZTE FC
1 GUNDEL-TAKÁCS – 3 SAFRONOV – 5 VÁRKONYI – 6 MIM (88’ BAKTI) – 9 SAJBÁN (68’ CROIZET) – 11 SZENDREI – 18 SANKOVIC – 23 MEDGYES – 49 KISS (88’ CSONKA) – 77 SPOLJARIC (46’ NÉMETH) – 99 DÉNES (68’ VOGYICSKA)

MTK BUDAPEST
1 DEMJÉN2 VARJU 3 ANTONOV (68’ KOVÁCS)5 NAGY 6 KATA (76’ VÉGH) 10 BOGNÁR (83’ STIEBER) 14 HORVÁTH – 17 POLIEVKA (68’ MOLNÁR) – 18 NÉMETH (83’ JURINA) 22 HEJ 24 BERIASHVILI