Interjú kapunk védelmezőjével
A holnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről és a kitűzött célokról beszélgettünk kapusunkkal, Demjén Patrikkal.
"A múlt hétvégi Újpest elleni mérkőzés után javítani szeretnénk hazai pályán. A héten felkészültünk a Paks erényeiből és a holnapi mérkőzésen megpróbáljuk ezeket kiiktatni. Komoly munka áll mögöttünk, hiszen újra győzelemmel szeretnénk meghálálni a szurkolóknak a kitartó, töretlen támogatást. Szeretnénk elérni a kijelölt célt a szezon végén, így az egész csapat azért dolgozik, hogy minél több pontot tartsunk itthon és hozzunk haza a hátralévő fordulókról. A fő célunk az, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán és odaérjünk a 4. helyre, ha ez nem sikerül, akkor a minimum célkitűzés, hogy a felsőházba zárjuk a szezont." - mondta honlapunknak Demjén Patrik.
Hálóőrünk már most sikeres pillanatokkal tűzdelt szezont tudhat a háta mögött, hiszen az idei szezonban nyolc mérkőzésen nem kapott gólt, a DVSC elleni mérkőzésén pedig az utóbbi tizenöt év legjobbja lett, mivel Dibusz Dénest megelőzve jelenleg ő tartja a leghosszabb kapott gól nélküli sorozatot az NB I-ben.
"A saját célom az, hogy a szezonban még legyen három kapott gól nélküli meccsem és egy jó idényt tudjak a hátam mögött, amire méltán büszke lehetek. A hátralévő öt meccsen szeretném megkoronázni ezt a szezont egy jó teljesítménnyel." - emelte ki Patrik.