Gundel-Takács mellett, egy az elmúlt időszakban szintén a Budafoki MTE csapatánál tevékenykedő mezőnyjátékos is érkezik Zalaegerszegre, Csonka András személyében. A 24 éves védekező középpályás 2+1 éves szerződést írt alá csapatunkkal.
CSONKA ANDRÁS 2000. május 1-én született, Budapesten. A labdarúgással már nagyon fiatalon megismerkedett, többi közt az egykoron Szoboszlai Dominikot is nevelő Főnix Gold FC egyesületében játszott.
A FERENCVÁROS korosztályos együtteseihez 2015-ben csatlakozott, majd két évvel később első felnőtt, profi szerződését is megkötötte a klubnál. Minden versenyt figyelembe véve 21 mérkőzésen lépett pályára a Fradiban, ahol kétszeres magyar bajnok és bajnoki ezüstérmes lett. Később kölcsönben játszott a Soroksár, a Gyirmót és a Budafok színeiben.
A BUDAFOKI MTE egyesületénél a 2021/22-es szezon óta teljesítményének köszönhetően rendszeresen meghosszabbították a szerződését és az elmúlt két évben alapemberré vált a Merkantil Bank Ligában versengő piros-feketéknél.
A VÁLOGATOTT utánpótlás csapatainak az U16-os kerettől egészen az U21-es korosztályig nélkülözhetetlen tagja volt. Szerephez jutott a 2017-ben megrendezett U17-es Európa-bajnokságon is, ahol a magyar csapat a negyeddöntőig menetelt. Két évvel később az U21-es EB csoportmérkőzései során gólt is jegyzett.
SZEMÉLYÉBEN egy kiváló munkabírású középpályás érkezett, aki a 2023/24-es idényben a másodosztály harmadik legtöbb védekező jellegű párharcát vállalta fel. Hatékony defenzív munkája mellett pedig három gólpasszt is kiosztott.
"Célom volt, hogy visszatérjek az NB I-es porondra. Innentől pedig az a célkitűzésem, hogy jól teljesítsek, helyt álljak ebben az osztályban is. Szeretnék minél többet játszani és jó eredményt elérni a csapattal, remélem egy emlékezetes szezont zárhatok majd ZTE színekben. Remélem, hogy a szurkolókat nem csupán jó játékkal, hanem gólokkal is meg tudom ajándékozni az elkövetkező idény során." - nyilatkozta honlapunknak Csonka András
Üdvözlünk a csapatnál, Andris!