A mai nappal megkezdődött a 2024-es téli felkészülési időszak!
Csapatunk a kötelező orvosi vizsgálatokkal kezdte az idei évet, melynek részét képezte a kötelező InBody, azaz testösszetétel mérés, illetve a különböző mobilizációs vizsgálatok, majd 14:00-tól kezdetét vette az idei első közös edzés.
Izgalmas felkészülési időszaknak nézünk elébe. Az első edzőmérkőzésre januárt 12-én kerül sor, melyet az NK NAFTA Lendava csapata ellen játszunk, hazai környezetben, majd január 14-20 között egy ciprusi edzőtábor keretein belül készül tovább a csapat, ahol a festői környezet ellenére nem lesz idő a pihenésre, hiszen napi két edzés vár majd a srácokra.
Ellenfelekből sem lesz hiány az edzőtábor ideje alatt: január 17-én a Paphos FC ellen lépünk pályára, akik negyedik helyen állnak a ciprusi első osztáyban, majd január 20-án az FC Crvena Zvezda csapatával mérkőzünk meg, akik szintén nem számítanak könnyű ellenfélnek, hiszen a Szerb Szuperliga második helyét tudhatják magukénak.
A hazatérést követően ismét hazai környezetben készülünk tovább, majd január 28-án Győrbe utazunk, hogy az utolsó felkészülési mérkőzésünket az ETO FC Győr csapata ellen játszhassuk, akik jelenleg a Merkantil Bank Liga tabellájának második helyén állnak.
Februárban pedig nem csupán az OTP Bank Ligával, hanem a MOL Magyar Kupával is folytatjuk!
Hajrá, Zete!