Aki ismerte Mocsi Attilát, az pontosan jól tudja, hogy fékezhetetlen jókedvével, utánozhatatlan személyiségével minden egyes nap mosolyt csalt a ZTE Arénába belépők arcára.
Huszti András:
„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészről örülök neki, hogy egy magasabb szintre tudott lépni a pályafutását tekintve, egy nagyon fontos lépést tett most meg ezzel. Tudom, hogy nagyon sokat dolgozott ezért, nagyon alázatos és profi hozzáállást képvisel és ennek most meg lett a gyümölcse. A legjobbakat kívánom neki az új csapatánál, illetve azt, hogy ismét ott legyen a válogatott keretben, mert megérdemli és ott a helye. Másrészről nagyon fog hiányozni nekem és a csapatnak egyaránt, nagyon szerettem vele játszani, éreztük egymást a pályán és mindig fel tudtuk segíteni egymást, amikor az egyikünknek rosszabb napja volt. Úgy érzem, hogy közel kerültünk egymáshoz és ezt ennek a sportnak köszönhetjük. De ez a sport az, ami miatt most ennek egy időre vége is szakad, remélem, hogy fogunk még egy csapatban játszani. Sok sikert neked, Atya! Vigyázz magadra!”
Németh Dániel:
„Nagyon jó volt Mocsival együtt játszani és együtt dolgozni minden nap. Egy nagyon jófej és vicces srácot ismertem meg benne, úgyhogy a hangulatra sosem lehetett panasz amikor együtt voltunk, lehettünk bárhol. Mindezek mellett nagyon sokat segített nekem, hiszen az idegenbeli mérkőzéseken szobatársak voltunk és mindig, mindent megbeszéltünk, bármiről is volt szó. Ezúton is nagyon sok sikert kívánok neki és kívánom, hogy érje el azokat a célokat, amiket kitűzött maga elé!”
Szendrei Norbert:
„Személy szerint nekem biztos, hogy hiányozni fog. Sok időt töltöttünk együtt a pályán és a pályán kívül is. Nagyon jó volt csapattársaknak lenni, bár az utánpótlás válogatottakban már játszottunk együtt, de most már nyugodtan mondhatom, hogy nem egy csapattárs, hanem egy barát távozott. Nagyon sok közös emléket szereztünk itt, például a közös kupagyőzelem, ami örök emlék marad. Nagyon örülök, hogy összejött neki ez az átigazolás. Azt kívánom neki, hogy sikeres legyen és élvezze, mert nagyon sokat dolgozott érte és megérdemli, hogy ott legyen.”
Boér Gábor a következőképpen nyilatkozott honlapoknak Mocsi Attila távozásáról:
„Két részről közelíteném meg Mocsi eligazolását. Ez egyik az, hogy örülök annak, hogy a játékosaink fejlődnek és tovább tudnak lépni és egy olyan játékos esetében, mint az Attila, aki bekerült a válogatott bő keretébe – azt gondolom, hogy reális esély van arra, hogy a szűk keretbe is helyet kapjon a jövőben – óriási dolog, hogy külföldre tudott szerződni. Bízom benne, hogy mi is részesei tudtunk lenni az ő fejlődésének. Másik részről az ember sajnálja, hogy elveszít egy olyan játékost, aki oszlopos tagja volt, nem csupán a védelemnek, hanem az egész csapatnak. Csapatkapitány helyettes volt, sok mindenben számíthattam rá, akár az edzéseken, az öltözőben, a mérkőzéseken. De nyilván tudjuk, hogy ezért vagyunk mi edzők: a játékosokat képezzük, fejlesszük és segítsük őket az előre lépésben. Most az a következő feladat, hogy majd a következő ilyen lehetőséghez jutó játékost felépítsük, segítsük és a karrierje szempontjából mindent megtegyünk annak érdekében, hogy hasonló ívet fusson majd be a pályafutása. Nagyon bízom benne, hogy sok ilyen játékos kerül majd még Zalaegerszeg, aki annyira céltudatos és motivált lesz, mint az Attila volt. A célunk az, hogy ne csak az első fecske legyen az Attila, hanem tovább folytatódjon ez a tendencia. Végezetül pedig annyit mondanék, hogy megtiszteltetés volt Attilát edzeni és sok sikert kívánok a további pályafutásához, megérdelmi!”
Természetesen Végh Gábor is búcsúzik védőnktől:
„Biztos vagyok benne, hogy Mocsi Attila szép karriert fog befutni. Úgy gondolom, hogy olyan játékos, aki nagyon sokra hivatott. Sajnálom, hogy távozik a csapattól, de a további fejlődése érdekében ez a legjobb döntés! Illetve bármennyire is fájdalmas a búcsú, azért vagyunk a jövő klubja, hogy olyan játékosokat neveljünk ki, akik az itt töltött idejük után még magasabbra léphetnek. Sok sikert kívánok, Attila!”
Az egész ZTE FC nevében köszönjük, Mocsi, hogy a jövő klubjának a része voltál!
Mindannyiunknak hiányozni fogsz.