Összefoglaló: ZTE FC II - Veszprém 1-0 (0-0) Gl.: Tajti

Második csapatunk a három mérkőzés után 100%-os Veszprém csapatát fogadta. Nagyon jól kezdtük a találkozót és mezőnyfölényben, dinamikusan futballoztunk. Jöttek is a helyzetek, először Németh Dániel tört be a bal oldalon – egy tetszetős Tajti, Szökrönyös összjáték után – majd Beke került a védelem mögé a másik oldalon, azonban a befejezésekbe hiba csúszott.

A kezdeti fölény után a veszprémiek is jelezték, hogy komoly játékerőt képviselnek, és Major lövésénél Köcse bravúrjára volt szükség, hogy ne kerüljünk hátrányba.

A félidő utolsó részében ugyan a Veszprém birtokolta többet a labdát, mégis mi kerültünk újra helyzetbe Németh Dániel révén, azonban a vendégek kapusa a helyén volt.

Döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok a szünetre. (0-0)

A második játékrészben apró taktikai változtatásokat eszközölt Bozsik József, valamint tíz perc után érkezett Fehér Barnabás és Csóka Dominik, új lendületet kölcsönözve támadójátékunknak. Lendületes lett a csapat, sokszor sikerült futóversenyre kényszeríteni a vendégeket és a 70. percben egy ilyen kontra végén Fehér Barnabást csak szabálytalanul tudták megállítani. Tajti Mátyás állt a labda mögé és gyönyörűen tekert a rövid felső sarokba tizennyolc méterről! (1-0)

Az utolsó negyedórában hosszú indításokkal próbálkozott a Veszprém, de védelmünk stabil lábakon állt, és így itthon tartottuk a három pontot.

Gratulálunk a srácoknak a nagy skalphoz! Folytatás másfél hét múlva Bicskén.

Hajrá, ZTE!

 

Edzői értékelés

Bozsik József: Az első félidőben olykor tudta irányítani a játékot a vendégcsapat, de az összkép alapján megérdemelten tartottuk itthon a három pontot! Tovább emeli győzelmünk értékét, hogy a bajnokság éllovasával szemben értük el. Gratulálok a srácoknak, le a kalappal mindenki előtt!

 

Összeállításunk

Köcse – Huszti, Sebestyén, Dóczi, Jóna B. – Németh E. – Beke (Papp L.), Tajti (Szántó), Németh D., Szökrönyös Z. (Csóka D.) – Borukov (Fehér B.)