Hétvégén lezárult az OTP Bank Liga 2022/23-as kiírása, ennek apropóján weblapunk Végh Gáborral és Sallói Istvánnal beszélgetett.

 

Emlékezetes idény áll mögöttünk, miként tekint a mögöttünk álló szezonra, időszakra?

 

Végh Gábor: Az elmúlt kilenc évet tekintve talán a legnehezebb év volt, hiszen magasabb célt tűztünk ki magunk elé, és ezt mindig nehezebb elérni. Részben sikerült, hisz a kupát megnyertük, de a bajnokságban sajnos nem sikerült a tabella első felébe odaérnünk, amit a következő idényben szeretnénk elérni.

Sallói István: Tekintve, hogy csak a bajnokság végén tértem vissza, én egy hosszabb időszak fényében értékelném az elmúlt szezont. Végh Gábor szerepvállalása előtt a klub romokban hevert, de azóta nagyon sok minden megvalósult a távlati célokból, és óriási élmény volt átélni ennek a csúcspontját. Végig az volt a nagy álom, hogy a Zete kupát nyerjen és újra nemzetközi porondon szerepeljen, ennek pedig megvoltak az állomásai. Először az NB I-be jutottunk, ahol még kereste az útját a klub. Az első évben próbáltunk neves játékosokat igazolni, de azóta kikristályosodott, nem ez a mi utunk. Mára már egyértelmű a filozófiánk, ahogy a szlogenje is a Zetének, hogy a ZTE FC a „jövő klubja”. Ez a klub szerepe a magyar futballban, amivel jól tudunk azonosulni és jól áll nekünk. A jelenlegi keretünkből 14-en nálunk mutatkoztak be az élvonalban és nagyszerű látni, hogy fejlődnek azok a játékosok, akiket egészen fiatalon idehoztunk, és fokozatosan beépítettünk, gondolok például Szalay Szabolcsra, Kovács Barnabásra, Németh Dánielre, vagy Meshackra, aki 17 évesen érkezett Zalaegerszegre. Szerintem a klub megtalálta a helyes utat és óriási eredménynek tartom, hogy ezt egy kupagyőzelemmel sikerült megkoronázni. A jó sportoló a siker után már azon agyal, hogy mi lehet a következő cél, ami számunkra nem más, mint a tabella első felének az elérése. Négy-öt olyan fiatal játékos volt az idei csapatban, akinek az első éve volt az NB I-ben, és ilyenkor a teljesítményt nézve mindig nagy ugrás szokott lenni a következő szezonban. Nemzetközi kupában játszani mindig nagy dolog, óriási élmény lesz a srácoknak, úgyhogy bízom abban, hogy ez nagyot dob a csapaton. Kívülről nézve, én nagyon pozitívnak értékelem a Zete utóbbi évét.

A klub a történelmében első alkalommal hódította el a Magyar Kupát. Mit jelent ez a Zete életében és mit jelent Önnek személyesen?

 

Végh Gábor: Mindig nagy dolog elsőként megszerezni valamit egy klub életében. Mi ezt másodszorra élhetjük át, hisz NB II-es bajnoki címe sem volt korábban a Zetének. Ez egy hatalmas siker, főleg azt nézve, hogy honnan indultunk. Óriási dolognak tartom azt, hogy ma egy kupagyőzelemről tudunk beszélni.

Sallói István: Az utóbbi években sok részcélt kipipálhattunk, ilyen volt a feljutás, vagy épp az, hogy legyen telt házas mérkőzés Zalaegerszegen, ami azóta többször is megvalósult. A siker óriási lépés a Zete életében, pláne úgy, hogy ennyi fiatallal érte el. A kupagyőzelem minden országban, minden klub életében fontos dolog, főleg akkor, ha korábban még nem volt. Szerintem a város, a szurkolók és a játékosok is nagyon büszkék lehetnek az elért eredményre. Ez egy hosszú távú folyamatnak a visszaigazolása, amit nagyon magasan kell értékelni.

 

Habár a csapat nyári szünetre vonult, a munka nem áll meg. Tekintsünk előre, milyen események, változások várhatóak a klub háza táján a nyári hónapokban?

 

Végh Gábor: Azt az utat követjük, hogy mind a klubot, mind a játékoskeretet évről-évre fejlesszük. A napokban átadjuk az új konditermünket és építünk egy új öltözőt is. A szurkolók kiszolgálására egy új, nagyobb ajándékboltot hozunk létre, amiben ereklyéink számára egy múzeumi részt is kialakítunk. Júliusban az Union Berlin csapatát látjuk vendégül a Zete Fiesztán, mely Németország egyik legtudatosabban épülő csapata. Komoly munkánk van abban, hogy az idei évben is egy BL-résztvevő csapatot fogadhatunk hazai környezetben és hiszem, hogy ismét nagy élményt szerezhetünk szimpatizánsainknak. Az újítás tehát nem áll meg, fejlesztjük a stadionon belül is a létesítményeket, illetve a világítást, hogy a nemzetközi kupában is minél több mérkőzést hazai pályán tudjunk lejátszani. Közben pedig - a lehetőségeinkhez mérten - a csapatot próbáljuk még tovább erősíteni. Országosan pozitív a megítélése a Zetének, és remélem, hogy a városban és a megyében is tovább növekszik a klub megbecsülése. Bízom benne, hogy kívülről is látható az, hogy minden évben fejlődik a Zete.

Sallói István: A klub szakmailag próbál folyamatosan fejlődni, az irány ki van jelölve. A „jövő klubja” szlogen nem csak a játékosokra, hanem a szakemberekre is vonatkozik. Boér Gábor esete is ezt mutatja, hisz fejlesztette magát és a klub kötelékében maradt, így újra lehetőséget kapott. A fiatalok mellé óvatosan, de 1-2 rutinos játékost szeretnénk igazolni nyáron. Szerződése lejártával távozik az együttesből Kálnoki-Kis Dávid, aki az utóbbi két és fél esztendőben nagyon sokat tett a klubért és tevékeny részese volt a kupagyőzelemnek. A középhátvéd mellett Eros Grezda is elhagyja a ZTE FC-t, akit tavasszal sajnos sérülések hátráltattak. Amennyiben nem lesz további távozó, úgy négy labdarúgó igazolását tervezzük. Az eredmények mellett, a fiatal játékosok felépítése és értékesítése is fontos feladatunk azért, hogy a befolyó összegből egyre jobb csapatot tudjunk építeni. Van érték a csapatban, szeretnénk előre lépni a következő idényben és odaérni az első hat közé.

 

Felnőtt férfi labdarúgó csapatunk június 19-én kezdi a felkészülést a 2023/24-es idényre, amit megelőz egy kétnapos orvosi vizsgálat. Június utolsó hetében csapatunk Szlovéniában edzőtáborozik.