Nyolcadik helyen zártuk a szezont

Az OTP Bank Liga 33. fordulójában, s egyben a 2021/2022-es szezon utolsó mérkőzésére az ezüstvárományos Kisvárda csapatához látogattunk. 

Csapatunk szezonbeli utolsó mérkőzése a lendületes kezdés ellenére nem hozott korai helyzeteket egyik oldalon sem, a szépen indított támadásokat mindkét együttes védelme kezelni tudta.


Az első komolyabb lehetőség a Kisvárda alakulata előtt adódott a 13. percben, amit a hazai csapat gólra is váltott. Ötvös adta középre a játékszert, Bumba nem találta el, de a túloldalon érkező Leoni szabadon pöckölhette be. (1-0)


 A várdaiak a gólon felbuzdulva nagyobb nyomást helyeztek a mieinkre, átvették a kezdeményező szerepet. A 23. percben közel is kerültek a második gólhoz, Asani tudott a 16-oson belülre húzni, őt még sikerült szerelni, a kipattanó viszont Camajhoz került, lövését Demjén bravúrral védte.


Az első félóra végére kicsit megnyugodtunk, elkezdtük egyre többet birtokolni a labdát, és ismét támadásokat indítani.
A 34. percben a hazaiak védője, Kravchenko kézzel ért a labdához a saját 16-osán belül, és bár a játékvezető nem fújt, a VAR visszanézette vele az esetet, ami egyértelmű volt, így a 37. percben büntetőt rúghattunk. Tajti magabiztosan értékesítette a lehetőséget, így már döntetlenre állt a meccs. (1-1)


Az első félidő végére a Kisvárda ismét felpörgött, a 41. percben Mocsinak kellett Camaj elől tisztázni az utolsó pillanatban, egy percre rá pedig Melnyk gurított éppen mellé. A hajrá többi támadását már higgadtabban sikerült kivédekezni, így döntetlen állással vonultunk az idei szezon utolsó félidei pihenőjére.


A második játékrészt jól kezdtük, rögtön a 47. percben Tajti ívelt nagyon szépen Meshack elé, aki így helyzetbe került, a hazaiak hálóőre könnyen fogta a rosszul eltalált játékszert.


Ezután a hazaiak is felébredtek, az 51. percben meg is izzasztották hálóőrünket. Melnyk éles szögből elvégzett lövését lábbal védte Demjén, majd Ötvös bombázta rá az elé hulló felperdülőt, kapusunk ezt is fogni tudta. 
A túloldalon két perccel később Tajti ismét remekül tekert Meshackhoz, aki nagyot repült, éppen nem érte el fejjel a labdát, így a beadás végül a kapu mellett elhagyta a pályát.


A második félidő közepére kicsit leült a mérkőzés, kevesebb támadást és több pontatlanságot láthattunk mindkét oldalon. A 72. percben megint védenie kellett Demjénnek, szögletből Kravchenko fejelt éppen a kézébe.


A hátralevő játékidőre az eseménytelenség volt jellemző, a meccset már majdnem lefújták, amikor az utolsó másodpercekben Asani adott egy tökéletes passzt Karabelyovnak, aki megszerezte a győztes gólt (2-1).

Így végül pont nélkül távoztunk Kisvárdáról, a fordulatokban gazdag szezonunk utolsó mérkőzéséről.

Molnár Balázs: Annyi pozitívum volt az előző mérkőzésekhez képest, hogy a játékosok hozzáállása jobb volt, sokat dolgoztak ezen a mérkőzésen. Meg is érdemeltük volna a pontszerzést, ami bravúrnak számított volna. Sajnos a végén megint nem volt mellettünk a szerencse, de valószínűleg azért, mert nem tettünk érte eleget.

Összeállítások: 

Kisvárda Master Good: Odintsov - Kravchenko, Prenga, Melynik (88' Zilic), Peteleu (88' Hei) - Karabelyov, Ötvös (75' Makowski), Bumba (75' Navráti), Asani, Matheus - Camaj (64' Mesanovic)

ZTE FC: Demjén - Lesjak, Serafimov, Mocsi, Gergényi, Spoljaric (66' Halilovic), Sankovic - Huszti, Tajti, Bedi, Meshack (77' Szalay)