Egy héten belül a harmadik bajnokit játsszuk
Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC csapatával folytatjuk a pontokért folytatott viadalt.
A Supka Attila vezetése alatt álló együtteshez az átigazolás időszakban Nagy Gergő, Remzifaik Szelmani, Molnár Gábor, Kállai Kevin, Kállai Zalán, Rédling Kevin, Rabatin Richárd, Philipp Schmiedl, illetve a Zete-szurkolók számára jól ismert Bobál Dávid érkezett. Kölcsönbe Mezőkövesdre helyezte át a székhelyét Horváth Milán és Bobál Gergely, míg kölcsönből Kotula Máté tért vissza a csapathoz. Távozott azonban Antal Botond, Amir Bilali, Bősz Levente, Andreias Calcan, Derekas Zoltán, Farkas Dániel, Patrick Ikenne-King, Marin Jurina, Kocsis Gergő, Nagy Dániel, Vági András és Antonio Vutov, illetve kölcsönbe távozott Babati, Cseke, Kotula és Torvund is.
A matyóföldi együttes jelenleg egy győzelmet, két döntetlent és három vereséget számlál, mellyel a tabella nyolcadik helyét foglalják el. Az előző fordulót a Puskás Akadémia otthonában töltötték, ahonnét pont nélkül tértek haza.
Felnőtt férfi labdarúgócsapatunk a 6. fordulóban a DVSC csapatát fogadta. A mérkőzésen négy kék-fehér gólnak, és három pontnak örülhettünk: Németh Dániel, Zoran Lesjak, Eduvie Ikoba és Gergényi Bence is értékes találatokat szerzett. A mérkőzés részletes összefoglalóját ITT olvashatjátok. Legutóbbi összecsapásunk a Mezőkövesd ellen 0-0-s végeredménnyel zárult.
Szombat óta már két bajnokin vagyunk túl és a pénteki találkozóval együtt már a harmadikat játszuk, méghozzá egy héten belül. Játékosaink mellett, vezetőedzőnk, Ricardo Moniz is bizakodóan, nagy célokkal folytatja a felkészülést: "A keddi győzelem nagyon fontos volt számunkra, örülök, hogy hétköznap este is ennyi néző előtt játszhattunk hazai pályán. Az előző mérkőzéseken nem voltunk szerencsések a piros lapok tekintetében, több pontot is szerezhettünk volna. Kevés időnk van a regenerációra, de fitt a csapatunk és felkészülten állunk az új kihívás előtt. A megfelelő erőnlét játékstílusunk legfontosabb eleme, már hétfőn is megleptek a játékosok, hogy milyen jó állapotban voltak két nappal a Kecskemét elleni mérkőzést követően. Ez mindenképp bizakodásra ad okot a pénteki találkozót illetően. Hosszú út vár ránk, nehéz Mezőkövesden nyerni, de az a célunk, hogy jó eredménnyel zárjuk ezt a sűrű hetet."
Hajrá, Zete!
Szurkolói információk:
A jegyek elővételben (csütörtök 16:00-ig): 1.100 Ft, mérkőzés napján a helyszínen: 1.600 Ft
Kapunyitás: 19:00
A vendég pénztárak nyitása: 16:00