A Lokit fogadjuk a 28. fordulóban
Az OTP Bank Liga soron következő fordulójában a hajdú-bihar vármegyei együtessel vesszük fel a küzdelmet.
A Srdjan Blagojevic vezette együttes jelenleg negyven ponttal a tabella negyedik helyén állomásozik: tizenegy győzelemmel, hét döntetlennel és kilenc vereséggel. Az előző fordulóban a Puskás Akadémia csapatát fogadták, ahol a vendég együttes szerzett utolsó perces győzelmet, ugyanis a hosszabbításban sikerült gólt szerezniük.
Mi a 27. fordulóban Kecskemétre látogattunk, ahol a hazai csapat nem engedte ki karmai közül a pontokat, így nyolc győzelemmel, hét döntetlennel és tizenkét vereséggel jelenleg a tabella kilencedik helyén állunk.
Ricardo Moniz: "Hét döntő fontosságú találkozó vár még ránk ebben a szezonban. Csalódottak vagyunk a mögöttünk álló hétvége miatt, de javítani szeretnénk hazai pályán és újra a saját arcunkat mutatni. A DVSC nagyon sokat fejlődött a szezon kezdete óta, így nem bizonyul könnyű ellenfélnek, annak ellenére sem, hogy tudjuk, lesz pár hiányzójuk. Célunk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát vasárnap."
A Debrecen elleni mérlegünk eddig tökéletes egyensúlyban áll, a hatodik fordulóban mi, a tizenhetedikben pedig ők győzedelmeskedtek. A hétvégi találkozóról a vendégcsapatból eltiltás miatt hiányzoni fog Ferenczi János és Dzsudzsák Balázs is, míg esetünkben egy rég várt visszatérő léphet újra a pályára, Bojan Sankovic ismét ott lesz a ZTE FC keretében!
Ismételten fontos, hazai mérkőzés áll tehát csapatunk előtt, amire a jegyek már elérhetők ITT.
Hajrá, Zete!
Információk a mérkőzésről:
Mérkőzés kezdete: 18:45
Kapunyitás: 17:45
Jegypénztárak nyitása: 16:45
Zete Shop nyitvatartás:
Péntek: 14:00-19:00
Szombat: 9:00-14:00
Vasárnap: 14:00-18:45