Végre újra hazai pályán!
A kéthetes válogatott szünetet követően az OTP Bank Liga 14. fordulójával folyatja csapatunk idei menetelését, ellenfelünk ezúttal a Debreceni VSC lesz. Zsinórban négy idegenbeli tétmérkőzés után, végre ismét hazai környezetben léphetnek pályára a mieink, immáron Márton Gábor irányításával.
Nehéz sorozattal zárjuk az idei évet, az utolsó négy fordulóban a Debrecen mellett a DVTK, a címvédő Ferencváros és az Újpest is az ellenfelünk lesz. Bár az említett csapatok mind előttünk helyezkednek el, egy hazai siker a ZTE Arénában minden bizonnyal megadná a kezdőlökést az év végi hajrára.
A DVSC 1-0-s hazai sikerrel vette a Paks elleni akadályt az előző fordulóban és három másik csapattal egyetemben, húsz ponttal foglalja el helyét a tabella közepén. Csapatunk egy MTK Budapest elleni balszerencsés vereséggel zárta a válogatott szünet előtt időszakot, s habár jelenleg a kieső zónán kívül tartózkodunk, nincs okunk a megkönnyebülésre.
A Márton Gáborral készült, korábbi interjúnkban a mester kitért a következő mérkőzések fontosságára és egyértelművé tette a célt, ami a felzárkózás az előttünk lévő, szoros mezőnyhöz. Nem lesz könnyű dolga az újonnan érkezett stábtagoknak és a játékosoknak a téli átigazolási szünet előtt, de minden megszerzett pont kritikus lehet a szezon hátralévő részét tekintve.
A két csapat legutóbbi három összecsapásán kivétel nélkül a debreceniek tudtak győzedelmeskedni. A mieink két év elteltével tudnák újra begyűjteni a három pontot a piros-fehérek ellen. A feladat tehát adott, ezen a mérlegen kell javítani az új vezetőedző irányításával pályára lépő együttesünknek, a szombat délután 17 órakor kezdődő találkozón.
Ne feledjétek, a holnapi nap folyamán Black Friday kedvezményekkel készülünk nektek, illetve hivatalosan is elindult a ZTE FC-Hűségprogram, aminek keretein belül már a jegyvásárlással is gyűjthetitek a pontokat!
Hajrá Zete!
Mérkőzésnapi információk:
Jegypénztárak nyitása: 15:00
Kapunyitás: 16:00
Mérkőzés kezdete: 17:00
Zete Shop nyitvatartás: 12:00-17:00
A hazai jegyek megvásárlására a www.ticket.ztefc.hu-n van lehetőség, ahol a regisztrációt követően tudják igényelni klubkártyájukat szurkolóink, ennek folyamatáról ITT olvashattok. A helyszínen is van lehetőség a jegyváltásra, azonban ez esetben azon szurkolók, akik nem rendelkeznek Zete-klubkártyával, nem érvényesíthetik a kedvezményeiket, így csak teljesárú jegy kiváltása lehetséges.
Az összes jegypénztárunk áthelyezésre került az Ostoros Károly Csarnok felőli pavilonokba.
Kérünk minden kedves szurkolót, hogy a gördülékenyebb beléptetés érdekében vásároljak meg előre jegyüket, online formában!