Összefogott a megye, a város és a klub
Május 3-án felnőtt férfi labdarúgócsapatunk kupadöntőt játszik a Puskás Arénában. A történelmi esemény apropóján összefogott Zala Vármegye Önkormányzata, Zalaegerszeg városa és a ZTE FC, hogy minél több Zete-szimpatizáns szurkolhasson élőben a csapatnak. A szervezett utazás keretein belül a nebulók és kisérőik mérkőzésnapon Zalaegerszegről indulnak és a Keleti pályaudvaron szállnak le a vonatról.
A délelőtt folyamán a klub székházában tartott sajtótájékoztatót Dr. Pál Attila, Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke, Bali Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármestere és Végh Gábor a klub elnöke, akik a kezdeményezésről tájékoztatták a sajtó munkatársait.
"A kupadöntőbe jutás után arra gondoltunk a kollégákkal, hogy miként tudnánk minél több embernek lehetőséget biztosítani arra, hogy élőben tekintsék meg a találkozót. Nagy örömömre szolgált, hogy Dr. Pál Attila úr és Balaicz Zoltán úr partner volt ebben és az első megbeszéléstől a támogatásukról biztosítottak, anyagi és szervezési oldalról is. Büszkén mondhatom, hogy szinte egy nap alatt megtelt a vonat és nem rajtunk múlott, hogy nem tudtunk nagyobb létszámú vonatot indítani. Óriási lehetőség előtt áll a csapat, hisz a több mint százéves történelmünk során még nem sikerült elhódítani a Magyar Kupát, remélem, hogy most összejön és bízok benne, hogy minél több zalaegerszegi szimpatizáns előtt tudjuk megtenni, ez a szervezés is ezt a cél szolgálja." – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Végh Gábor.
Klubunk elnöke után, Dr. Pál Attila osztotta meg gondolatait a kezdeményezésről.
- „Az elmondható, hogy a megyében nagyon sok vidéki szurkolója van a csapatnak, akik örömmel látogatják a mérkőzéseket, a megye vezetőjeként pedig első szóra érkeztem, mert tudtam, hogy egy ilyen rendkívüli eseményre igény van. A megyei vezetés számára mindig fontosak voltak a fiatalok, itt is az volt az első ötletünk, hogy ha indítunk járművet, akkor a fiataloknak segítsünk. Így kovácsolódott meg az az ötlet, hogy a diákok és kisérőik ingyen jussanak el a nemzeti stadionba. Ugyanolyan anyagi támogatást biztosítunk, mint a város és bízok benne, hogy a fiataloknak olyan élménybe lesz részük, ami után még jobban kötődni fognak a megyéhez és a sporthoz. Legyünk minél többen a stadionban és támogassuk a csapatot ezen a kulcsfontosságú mérkőzésen!”
Zala Vármegyei Közgyűlés elnökét követően Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere vette át a szót.
- „Amikor az országban járunk és nem zalaegerszegiekkel találkozunk, akkor az emberek zömének az első gondolata a városról a ZTE FC, illetve a ZTE, ami mára egy márkanév lett. Nagyon fontos az önkormányzatnak és a városi közösség számára, hogy a kupadöntőn minél több zalaegerszegi legyen jelen. Örülünk és nagy köszönettel tartozunk a klub felé, hogy az utazást megszervezte, amit az önkormányzat anyagilag is támogatott. Bízunk benne, hogy minél többen eljutnak Budapestre a május 3-ai mérkőzésre!”