Nyert a Füred, de fiataljainknak biztos lett a bennmaradás

Az NB III. Nyugati csoportjának 35. fordulójában a Balatonfüredet fogadtuk hazai pályán. Három veretlen mérkőzés után jogosan bízhattunk abban, hogy tovább folytatódik a sorozatunk, de a Veszprém megyei csapat jó mérkőzést fogott ki és agresszívabban lépett fel a 90 perc során.

A vendégek gyorsan megszerezték a vezetést, egy kapu előtti kavarodást követően Szabó Bence lőtt a kapuba. (0-1)

A találat után is inkább a Balatonfüred irányította a mérkőzést, a 61. percben egy hátul elkövetett rossz passzt követően pedig már két gólos volt az előnyük. (0-2)

Igyekeztünk feltörni a füredi védelmet, de szervezetten futballozott a vendégcsapat. A 82. percben aztán Papp Csongor egy látványos csellel verte meg a védőét, majd a beadásra Liviu Antal érkezett, aki magabiztosan lőtt a hálóba. (1-2)

A szépítést követően többet birtokoltuk a labdát, de kiegyenlíteni már nem sikerült, így a Balatonfüred vitte haza a három pontot. A vereség ellenére, a 35. fordulóban csapatunk biztosította bennmaradását, hisz tíz pontosra nőtt az előnyünk a Komárommal szemben és már csak három forduló van hátra a bajnokság küzdelmeiből.

Vasárnap városi rangadó következik, hisz az Andráshida csapata vár fiatal játékosainkra.

 

ZTE FC II. – Balatonfüredi FC 1-2 (0-1)

Gól: Liviu-Ion ill. Szabó, Bartha

 

ZTE FC: Köcse, Jóna, Sebestyén, Dóczi, Halmai (68’ Liviu-Ion), Szántó (68’ Őr), Fehér, Papp Cs., Szökrönyös (81’ Györe), Papp L., Kámi (68’ Megyesi)

Balatonfüredi FC: Sevinger, Farkas, Csikós (80’ Imre), Szalai, Róth (75’ Markó), Józsa, Katona, Pécseli, Bartha (93’ Farkas), Szabó, Tóth